Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Hernádi: "Ha valaki tejet akar, nem kell hozzá megvásárolni a tehenet"

A MOL és az OMV vezetői a két cég közötti tárgyalásokról beszéltek a Financial Times-nak. Wolfgang Ruttenstorfer azt mondta: elkerülhetetlen az iparági konszolidáció a térségben. Hernádi Zsolt szerint viszont az osztrák cég ellenséges ajánlata szakította meg az egyébként már öt éve folyó egyeztetéseket.

Amióta 2001-ben az osztrák cég 9 százalékos részt vásárolt a MOL-ból, azóta folytak megbeszélések a két cég között - mondták a vállalatvezetők a londoni üzleti lapnak.

Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója hozzátette, hogy az utóbbi egy évben felgyorsultak ezek a tárgyalások arról, hogy miként lehet "kombinálni" a két üzletet.

A MOL elnöke viszont azt mondta: éppen az OMV ellenséges, nem hivatalos felvásárlási ajánlata miatt szakították meg a tárgyalásokat.

"Ha valaki tejet akar, nem kell hozzá megvásárolni a tehenet" - emelte ki Hernádi Zsolt.

Az OMV vezetője szerint ugyanakkor az osztrák cég már kapcsolatba lépett a MOL legtöbb független részvényesével, akik közül mindegyik üdvözölte az összeolvadás gondolatát.

A Financial Times felidézte: eddig két nagy intézményi befektető, a Templeton és a Centaurus közölte nyilvánosan, hogy támogatja a tranzakciót.

Wolfgang Ruttenstorfer továbbra is hangsúlyozta, hogy a van értelme a két vállalat valamiféle "kombinálásának", mivel a térségbeli konszolidáció szerinte elkerülhetetlen, és csak így vehető fel a verseny a nyugati óriásokkal, vagy az orosz energiatermelőkkel.

Hernádi Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta a lapnak: a MOL megtanulta, hogyan működjön jól versenyhelyzetben is, a titok nyitja szerinte a rugalmasság, és a folyamatos változtatás a piaci igények szerint.

A Financial Times kommentárja azt hangsúlyozza, hogy a kialakult patthelyzetet várhatóan csak az Európai Bizottság vizsgálata mozdíthatja el egyik vagy másik irányba, de ehhez még egy kis idő kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×