Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Adóváltozások: hogyan fizetünk jövőre?

A jövő évi adóváltoztatás tervezetéről számolt be az Index. Drágább lesz a cigaretta, és úgy tűnik: valóban megszűnnek az apró adók. A Fidesz szerint a kormány ismét ködösít, hazudozik.

Eddig csak a magánszemélyeknek kellett luxusadót fizetniük a 100 millió forintnál többet érő ingatlanok után, méghozzá az összeget meghaladó érték fél százalékát évente. Az üdülők után is fizetni kell majd az adóti.

"Egy különleges technikával meg is felezik a luxusadó értékhatárát, meg nem is. 2008. január 1-jétől ugyan továbbra is csak a 100 millió feletti számított értékű lakások és üdülők után kell fizetni a luxusadót, de teljesen másképp, mint idén. Eddig a 100 millió forint számított érték feletti rész fél százalékát kellett leróni, ám ezentúl az 50 millió forintot meghaladó rész fél százaléka illeti meg az államot. Vagyis bár csak a 100 milliónál drágábbnak ítélt lakások és ingatlanok után lehet majd kivetni a sarcot, de az alapja az 50 milliót meghaladó rész lesz" - írta az Index.

A tervezet értelmében 2009-től akár már a 10 millió forintot meghaladó értékű lakás, telek, üdülő és egyéb építmény után kell adót fizetni, igaz, ezt már nem luxusadónak fogják hívni, hanem telek- és építményadónak.

Jövőre két ízben, áprilisban és szeptemberben is emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója.

Változnak a személyi jövedelemadó kapcsán igénybe vehető adójóváírás szabályai is. Leginkább az alacsony keresetűek járnak jól, azok, akik 1 és 2,7 millió forint közötti összeget keresnek egy évben.

Óvatosan a lakáseladással

Az eddigi gyakorlat szerint aki eladott egy 15 éven belül vásárolt lakást, de helyette nem vett egy újat egy éven belül, akkor az eladási ár 25 százalékát be kellett fizetnie adóként, ám ha öt éven belül mégis vett egy másikat, akkor visszaigényelhette az adót.

A visszaigénylésre azonban a jövő évtől már nem lesz lehetőség. Adót azonban csak az öt éven belül vásárolt lakások eladása után kell fizetni, az összeg pedig időarányosan csökken. Adómentességet kérhetünk azonban, ha az eladási árból egy hozzátartozó szociális elhelyezését fedezzük. Ha ezt a kiskaput sem tudjuk kijátszani, segítséget kérhetünk az APEH-től, amely méltányossági alapon csökkentheti az adó mértékét, akár 0 forintra is.

Megmarad az eva és az ekho

Jövőre megmarad az eva és az ekho is, ez utóbbi kedvezményezetti körébe bevonják a színházi fordászokat, kikészítőket, díszítőket és díszletezőket is.

Egyszerűsödik az adórendszer

A vállalkozások adminisztratív terhei csökkenhetnek azáltal, hogy várhatóan összevonják a munkaadói járulékot, a rehabilitációs valamint a szakképzési és az innovációs hozzájárulást. Az új adó alapja az alkalmazottak bruttó bére lenne, mértéke pedig annak 5,5 százaléka.

Több adót eltörölnének, például a kulturális, a földvédelmi és az erdőfenntartási járulékot, a vadvédelmi, a halászatfejlesztési és a tenyésztési hozzájárulást. A munkáltatók által befizetendő járulékokat egy számlára kell majd befizetni, az összegek szétválasztása az állam feladata lesz.

Kedvezmény a befektetési jegyek tulajdonosainak

Jövőre a nem profitáló befektetési jegyek veszteség kiolthatja a profitálók nyereségét. Azaz ha valakinek több befektetése van, ám azok együttesen nem hoznak nyereséget, akkor nem kell árfolyamnyereség-adót fizetni.

Másik kedvezmény, hogy jövőre várhatóan a fogadásból származó nyereség után sem kell adót fizetni.
Újabb adótervek szivárogtak ki a kormányzattól, de ennek a kormánynak adó-ügyekben már azt sem lehet elhinni, amit kérdez. A Pénzügyminisztérium a további adószigorítások hírére úgy csinál, mintha cáfolna, de valójában nem cáfol. Csak ködösít, megpróbálja félrevezetni az embereket - írta közleményében Mádi László fideszes országgyűlési képviselő

A luxusadó kapcsán a PM nem cáfolja, hogy a 100 milliós értékhatárt elérő ingatlanok esetében jövőre már az 50 millió forint feletti rész után is fizetni kell! Nem cáfolják, hogy 2009-től igenis leszállítják a luxusadó értékhatárát 50, vagy akár 10 millió forintra! A kormányzat tehát nem elég, hogy tovább sarcol, és újabb súlyos megszorításokat tervez, ráadásul még félrevezet és hazudozik is - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×