Infostart.hu
eur:
366.24
usd:
313.58
bux:
132591.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Draskovics: "nincs élő ember, aki érti a költségvetést"

A kormány még az idén új törvényjavaslatokat kíván kidolgozni a költségvetés készítésének szabályairól - mondta Draskovics Tibor, az államreformért felelős államtitkár.

Draskovics Tibor a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által, a múlt csütörtökön közzétett idei államreform-program részleteiről szólva azt mondta: az év első felében felülvizsgálják a közfeladatokat, a állami és az önkormányzati feladatokat.

Ezen belül részletesen tekintik át, mit kell az államnak végrehajtania, itt akár feladatátcsoportosításokat is elképzelhetőnek tart. Még az idén átvizsgálják az államháztartás tervezési, szervezési és gazdálkodási folyamatait. Szavai szerint, ha minden jól megy, akkor a 2009-es költségvetés már az új szabályozás szerint születik.

Arra a kérdésre, hogy lesznek-e következményei annak, ha a büdzsé számai nem valósulnak meg, azt mondta: nem az a cél, hogy kriminalizálják a költségvetést. Változtatásra azonban szükség van, mert, mint azt Draskovics Tibor mondta, jelenleg "élő ember nem tudja áttekinteni és megérteni azt".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×