Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Gráf: harmadával nőhet a mezőgazdaság termelése

Az agrártárca vezetője szerint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program legalább 20 évre meghatározza a magyar mezőgazdaság jövőjét. Gráf József a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a programot várhatóan a jövő hét elején küldik el Brüsszelbe.

A miniszter a program egyik legfontosabb céljaként említette, hogy a következő 10 évben a magyar mezőgazdaság termelése a jelenlegihez képest 30 százalékkal növekedjen. Ehhez szerinte meg kell szüntetni a technikai, technológiai lemaradást, ezért a fejlesztési pénzek 47 százalékát ennek csökkentésére kívánják fordítani.

Gráf József hozzátette: a források 32-33 százaléka jut a helyes környezetgazdálkodási gyakorlat elterjesztésére, 17 százalék pedig a vidékfejlesztés támogatására, a helyi közösségek ötleteinek megvalósítására, továbbá különféle jóléti infrastrukturális beruházások segítésére, valamint a mikrovállalkozások tevékenységének ösztönzésére.

Elmondta azt is: a következő hét évben 3000 milliárd forint pályázati és közvetlen támogatást kap a magyar agrárium.

A miniszter közölte: a programot országos rendezvénysorozat ismertetik meg az érintettekkel, akik április elején nyújthatják be az első pályázatokat.

Gráf József az InfoRádióban elmondta: egyik legfontosabb cél, hogy a mezőgazdaságban nagyobb hangsúly kerüljön az állattenyésztésre, és kevesebb a növénytermelésre. Jelenleg ez utóbbi teszi ki a termelés 60 százalékát, míg az előbbi 40-et. A miniszter szerint ezt meg kellene fordítani.

Hangsúlyozta: a növénytermesztésen belül nagyobb hangsúlyt kaphatna a zöldségtermelés. Hozzátette: Magyarország a földrajzi adottságai miatt a térség zöldségtermelőjévé válhatnak, ez a vidéki foglalkoztatást is segítené.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×