Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Sokba kerülnek Magyarországon a munkavállalók

Az új uniós tagországokban jóval gyorsabb mértékben emelkedtek a munkaköltségek, mint az eurózóna országaiban, derül ki a német statisztikai hivatal tanulmányából. Magyarországon a mérték tíz százalék volt.

A német szövetségi statisztikai hivatal - a két évvel ezelőtti berlini kormánydöntések hatását vizsgálva - azt nézte meg, hogy egyes országokban mennyivel növekedtek a foglalkoztatás munkaadókat terhelő költségei - tehát nem a bérek növekedését hasonlították össze.

A tanulmányból kiderül, hogy míg az eurózónában a foglalkoztatás költségei évente 2,2 százalákkal nőttek, addig ez az ütem Csehországban 7,4, Magyarországon pedig tíz százalék volt.

Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala egy másik számsorban a huszonöt tagország teljes bérköltség-növekedését vizsgálta, a 2000-es évet véve alapul. Ebben a felmérésben a munkáltatók által kifizetett teljes költség szerepelt, tehát a bruttó bér, illetve annak a munkaadót terhelő adói és járulékai.

Az elmúlt öt és fél év alatt ez a legnagyobb mértékben, 78 százalékkal, Észtországban nőtt, szorosan második Lettország a munkaadókat terhelő költségek 74 százalékos növekedésével és harmadik Magyarország, csaknem hatvan százalékkal.

Az Eurostat adatsorából is az derül ki, ami a német tanulmányból, vagyis hogy a munkaadóknak a tíz újonnan csatlakozott ország mindegyikében jóval többet kell fizetniük, az államnak és a munkavállalóknak egyaránt.

A régi tagországok közül igazán kiugró, kis híján 39 százalékos növekedés csupán Nagy-Britanniában volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×