Vulkánkitörésekről, földrengésekről és időjárási szélsőségekről is hosszú ideig nehéz, szinte lehetetlen tűpontos, biztos előrejelzést készíteni – mondta előadásában Timár Gábor. A teret leíró differenciálegyenletek, amelyekre a meteorológusok is építenek, azt feltételezik, hogy időben és térben kvázi végtelen az ismeretünk a térről, pedig ez nem így van.

"Veszünk mintákat, észlelünk, megy be a meteorológiai adatközpontokba, készülnek belőle meteorológiai vagy a geofizikában geofizikai modellek, amelyeknek viszont pusztán amiatt, hogy nem teljesen fedik le sem térben, sem időben a teret, van egy bizonyos bizonytalansága. A másik nehézség a folyamatok nem lineáris jellege: ez nem úgy működik, hogy ha kétszer annyi idő telik el, akkor biztos, hogy kétszer akkora lesz a kimenet. Vagyis »a nem linearitás« belevisz egy olyan kaotikus kimenetet a rendszerbe, amelyet akkor tudok jobban kezelni, ha vagy csak rövid időre akarok előre látni, vagy óminél több ismeretem van a térről, de a bizonytalanság még akkor is mindig ott van ebben. A harmadik okot pedig modellezés elvi és kapacitásbeli korlátjai jelentik" – hangzott el.

A geofizikus előadásában kitért arra is, hogy a Boris ciklon előrejelzése majdnem pontos volt, ám az eltérést itthont senki nem bánta.

A megvalósulás mintázatát jól jelezték előre, de a vártnál 70 kilométerrel észak-északnyugatabbra zúdult le a legnagyobb eső, ami "megmentett minket".

"Így ugyanis az Elba kapta a nagy csapást, és mi egy körülbelül 40-50 centivel alacsonyabb dunai tetőzéssel néztünk szembe Budapestnél.

Ha jól érzem, egy kicsit mindenki megkönnyebbült itthon emiatt a szeptember 15-20. közötti időszak tekintetében, hiszen végül kevesebb eső érkezett, mint amennyit akkor jósoltak, amikor a csapadék nagy része még le sem esett" – mondta a szakember.

Hozzátette: úgy tűnik, hogy nagyon kis hőmérséklet-emelkedés is tud olyan párolgási eseményeket kiváltani a Földközi-tengerből, amelyek a mi régiónkban egy ilyen áradást, vagy aztán egy héttel később Bosznia-Hercegovinában a Cassandra ciklonnal a következő ilyet, hasonló csapadékintenzitással okozzák. Ilyen volt a legutóbbi spanyolországi hidegcsepp, amely a valenciai villámárvizet okozta. Mint Timár Gábor elmondta, hasonló jelenségek régóta ismertek, ezek nem újdonsgok, de szembesülni kell az előrejelzéseknél azzal a kérdéssel, hogy milyen erősségű riasztást adható ki olyan árvízre, amelynek az okozó csapadéka még fönn van a felhőkben.

Pongrácz Rita meteorológus előadásában bemutatta a következő évtizedekre várt tendenciákat, amelyek összességében nem festettek kedvező képet a Kárpát-medencére nézve. A szakember számos ábrát is bemutatott előadása során. Beszédes volt például a fagyos napok száma. Ezen a skálán már most az országos átlag alsó határa felé közelítünk (110-70 nap az 1971-2020 közti adatok alapján az átlag), de a jövőben az úgymond reális forgatókönyv szerint is jóval kevesebb ilyen napra kell számítanunk. A pesszimistának mondható rosszabbik forgatókönyv pedig azt mutatja, hogy a fagyos napok száma megfeleződik.

Hangsúlyozni kell, hogy

bár sokszor az évszázad végére mutatnak jelentős különbségeket a kedvezőbb és kedvezőtlenebb forgatókönyvek, az a most következő néhány évben dől el, hogy melyik fog bekövetkezni.

Visszatérve a magyarországi folyamatokhoz: biztos, hogy hetekkel előre tolódik a vegetációs időszak (a növények növekedéshez szükséges hőmérsékleti időszak) kezdete úgy a hideg-, mint a melegtűrő növények esetén.

Eltűnhet az őszi "visszamelegedés", vagyis az indián nyár, mivel kitolódik a nyári időszak egy hosszú, lecsengő folyamattá.

Az ónos eső mennyiségét nehéz számszerűsíteni, de több szimuláció összegzéséből az látszik, hogy a jövőben egyre kevesebbszer kell számítanunk erre a veszélyes jelenségre, ami a kevés pozitívum egyike lehet.

Nehéz ugyanakkor pozitívumokat felfedezni a hőhullámok várható intenzitásában. Az 1990-es években kezdődő növekedés jól látszik az alábbi grafikonon, amelyen a kék vonal a magyar méréseket jelzi (a táblázat 2022-es), a másik kettő pedig a globális adatokat és azok projekcióját. A kutató elmondása szerint a pesszimistább esetben a jelenlegi sokszorosára nőhet a hőhullámok száma: a negatívabb forgatókönyv szerint

az évi ötös átlagból huszonötös átlag lehet országos szinten az évszázad végére.

Intenzitásuk, ahogy jelenleg is, különbözni fog az ország egyes részein: az Alföldön ennél jóval erősebben, az Északi-Középhegységben nyilván kevésbé erőteljesen lehet majd érezni a felmelegedés hatását.

Drámai jövőt vázolnak Magyarország számára az aszállyal kapcsolatos modellek. Ezekhez néhány szót érdemes ejteni az RCP-forgatókönyvekről (Representative Concentration Pathways), amelyek elsősorban a légkörben található üvegházhatású gázok koncentrációváltozásának időbeli leírására szolgálnak. Az RCP 2,6 tekinthető a legoptimistább jövőbeni útnak, mivel legfeljebb 2 Celsius-fokos felmelegedést és azonnali, erősen visszafogott gázkibocsátást feltételez. A legrosszabbnak számító RCP 8,5-ben viszont már nem számolnak maximális hőmérséklet-emelkedési értékkel és drámaian megnövekvő szén-dioxid-kibocsátást feltételeznek.

Előadásában Pongrácz Rita elmondta: az aszályos évek gyakorisága növekedni fog, és bár az évszázad közepén még nem túl nagy a különbség a forgatókönyvek között, a pesszimistább esetben az egész országot érinteni fogják a súlyos aszályok.