Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
308.87
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Woman with empty wallet spent all money for shopping
Nyitókép: Twenty47studio/Getty Images

Gáncs Kristóf: a segélyszervezet szerepe talán fontosabb, mint valaha

Az elmúlt évek nehézségei – a Covid és a gazdasági válság – hatására a társadalom korábban nem érintett rétegei között is egyre több olyan család lett Magyarországon, amelyek már hónapról hónapra élnek – mondta Gáncs Kristóf, a Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Az utóbbi esztendők egyikéről sem lehet azt mondani, hogy átlagos év volt – fogalmazott az InfoRádióban Gáncs Kristóf, emlékeztetve például a Covid időszakára, amikor érezhetően azok kerültek nehezebb helyzetbe, akik egyébként is nehéz helyzetben voltak. Az Ökumenikus Segélyszervezet akkor nagy hangsúlyt fektetett – az E.On-nal karöltve, a Kapaszkodó 2.0 programmal – a digitális kompetenciákra, az elérésre, hogy be tudják kapcsolni a gyerekeket az oktatásba, mert éppen azok kezdtek kiszorulni, akiknek amúgy a legnagyobb szükségük lett volna rá.

A kommunikációs igazgató kitért az orosz–ukrán háborúra, illetve a rendkívüli áremelkedések időszakára is, ami – szavai szerint – szintén azokat a családokat érintette legjobban, amelyek hónapról hónapra élnek, és minden fillér számít. Vagyis elmondható, hogy

a segélyszervezet nagyon jelentősen érezte az elmúlt években a szükség növekedését.

Mint mondta, nagyon fontos, különösen a gyerekkorban odafigyelni a lemaradásokra, hiszen vannak olyan problémák, amiket ha nem oldunk meg az adott időszakban, akkor később már nem megoldhatók.

„Nagyon fontos, hogy egy kisgyerek esetében mondjuk a Biztos Kezdet Gyerekházunkban ott legyünk az első lépéseknél mozgásterápiával, logopédussal, ha arra van szükség, vagy akár a tanulásban később” – fogalmazott Gáncs Kristóf, kiemelve: a segélyszervezet szerepe talán fontosabb, mint valaha volt.

Sajnos az sem ritka manapság, hogy olyanok is segítségre szorulnak, akik korábban még adományozók voltak, miután az elmúlt évek áremelkedései az ő lehetőségeiken is túlmutatnak – folytatta a kommunikációs szakember.

A ökumenikusok látókörében sok ezer olyan család van, amely a „határon van”,

tehát egy-egy nehezebb időszak nagyon is érezteti hatását a mindennapjaiban. Ilyenkor nélkülözhetetlen, hogy legyen mellettük olyan szervezet, legyenek olyan kapaszkodók, amelyek segítik a családok talpon maradását, különös figyelmet fordítva arra, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt – mondta.

Gáncs Kristóf arra is kitért, hogy látni azért ellentétes példákat is, és vannak a látókörükben olyan családok, amelyek akár az Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával ki tudnak törni abból a nehéz helyzetből, amelybe kerültek. „A legnagyobb öröm mindig az, amikor azt látjuk, hogy egy gyerek esetében sikerült elkerülni az elkallódást, és sikerül új perspektívát nyújtani azokkal a kapaszkodókkal, amiket mi, illetve a támogatóink tudunk nyújtani” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására. Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban egyebek mellett arról beszélt, mire kellene jobban odafigyelnünk, milyen praktikákkal lehet spórolni és a szürkevíz hasznosításának előnyeire is kitért.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódhat ma az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×