eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Network repeaters, base transceiver.
Nyitókép: Witthaya Prasongsin/Getty Images

Itt tart annak a rendszernek a fejlesztése, ami lepipálja az 5G-t

Még el se terjedt igazán az 5G, a tervezőasztalon már javában alakul az utódja.

Miközben a világ még csak most ismerkedik az 5G szolgáltatásokkal, a kutatók már a 6G felé fordulnak. A folyamatok felgyorsultak, Magyarországon is ki kell építeni az ökoszisztémát, pénzt és energiát kell fektetni az alapkutatásokba, tudósított a Computerworld a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK), valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) "6G technológiamobil kommunikáció 2030" című konferenciájáról.

Miközben napjaink feladata még az, hogy az 5G közelebb kerüljön az emberekhez, a kutatás terén már a 6G felé fordultak a szakemberek. "A 6G-től minden paraméterben javulást várunk, gondoljunk csak az időkritikus alkalmazásokra az egészségügyben vagy a közlekedésben, de említhetjük a kapcsolatok számának növekedését is. A 6G tulajdonképpen okosabb lesz az 5G-nél, működésében nagy szerepet játszik a mesterséges intelligencia" - mondta Levendovszky János, a BME rektorhelyettese.

Környezeti kihívások

A lap összefoglalója szerint a jelenleg az a cél, hogy a 6G hálózatokat, illetve szolgáltatásokat 2030-ra birtokba vehesse a világ. Az új fejlesztés a 100 GHz fölötti frekvenciatartományt (beleértve terahertzes sávokat is) használja majd. Spektrális hatékonysága közel háromszorosa lesz az 5G-ének.

Nagy Lajos, a BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék vezetője jelezte, hogy még nincs megoldva minden probléma a fizikai rétegben. Az egyik kihívást a terahertzes tartomány jelenti, amely a korábban használt mikrohullámú, milliméteres, illetve az infravörös és látható fénytartomány között helyezkedik el. E tartomány ugyan még rádióhullámnak tekinthető, de kihasználása egyelőre több fizikai korlátba ütközik. Figyelembe kell venni például, hogy a terahertzes sávban a csapadék, a köd többletcsillapítást okoz. A jelenlegi eszközökkel a 400-500 GHz-es tartományban 1-10 méterre csökken az áthidalható távolság. Ez a frekvenciával fölfelé haladva tovább csökken.

Bonyolult üzemeltetni

További megoldandó feladat, hogy miközben az új technológiákat, illetve az azokon elérhető szolgáltatásokat (zenehallgatás, filmnézés, játékok stb.) a felhasználói oldal jellemzően érti és sikeresen használja, az üzemeltetői oldalnak egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie. Az időről időre komplexebbé váló technológiákhoz egyre komplexebb üzemeltetői stratégiákra és kompetenciákra van szükség.

Ezen a helyzeten változtatna a szándékalapú menedzselés. Célja az üzemeltetői feladatok egyszerűsítése, hogy azokat akár olyanok is elvégezhessék, akiknek nem ez a fő profiljuk, fogalmazott Szilágyi Péter, a Nokia Bell Labs Hungary kutatója.

Az 5G/6G hálózatokban olyan összetettek a szolgáltatások, hogy azok menedzselése üzemeltetői szempontból rendkívül bonyolult. Meg kell tehát változtatni az üzemeltetési interfészt, és számos feladat elvégzését a hálózatba kell delegálni. Olyan feladatokét, amelyeket ma mérnökök, egész mérnökcsapatok végeznek el. Ezáltal megnő a hálózat felelőssége, és a beépített intelligenciának, extra komplexitásnak köszönhetően a hálózat képes szándék alapon, automatikusan végrehajtani feladatokat.

Minden együtt

A 6G minden valószínűség szerint olyan komplex rendszer lesz, amely különböző frekvenciasávok használatát teszi lehetővé, beleértve a kis-, a közép- és nagyfrekvenciákat, valamint a terahertzes tartományt. Úgynevezett multiband felhasználásról lesz szó, ahol az alacsony sávok továbbra is fontos szerepet játszanak a területi lefedés biztosításában. Kihívást jelent a meglévő és új sávok együttes használatának lehetősége, az új módszerek és technikák vizsgálata a 100 GHz és afeletti frekvenciasávokban, a rugalmas spektrumhasználat és -menedzsment, számos engedélyezési kérdés (engedélyköteles vagy engedélymentes sávok), továbbá a zavarmentesség biztosítása, írta a computerworld.hu.

Egyelőre nem beszélhetünk a 6G bevezetésével kapcsolatban elfogadott ütemtervről, de az ITU (Nemzetközi Távközlési Egyesület) már megkezdte a 6G vízió (IMT-2030) kialakítását, és erről várhatóan még idén tartanak egy workshopot, tájékoztatott Bálint Irén, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársa.

Az egész világon elindultak a 6G kutatási kezdeményezések. Élen járnak az Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea és Kína, az Európai Unióban Finnországban és Németországban hoztak létre kutatási központot. EU-s programok is vannak/lesznek kutatás-fejlesztésre.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×