Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.13
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Egy kerékpáros halad a kerékpársáv mellett a Múzeum körúton 2012. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A Nagykörút után itt a környék másik nagy, bringás dobása

Már a Baross utcán sem kell egymástól tartaniuk az autósoknak és a kerékpárral közlekedőknek. Kész az új infrastruktúra.

Elkészültek a kerékpáros és forgalomcsillapító fejlesztések a VIII. kerületi Baross utcában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

A közlemény szerint a Baross utca Orczy tér és Nagykörút közötti szakaszán önálló kerékpársávokat, egyes részein pedig busz-kerékpársávokat alakítottak ki, és ezzel

régóta hiányzó kerékpáros kapcsolat jött létre Kőbánya és a belváros között.

A fejlesztés kedvező hatással van a 9-es busz és 83-as trolibusz közlekedésére is.

A BKK közlése szerint a fejlesztések Ferencvárosban folytatódnak: a Ferenc körúton mindkét irányban új bringasáv létesül, amely a Petőfi híd érintésével összekapcsolja a budai és a pesti kerékpáros hálózatot.

A Ferenc körúton a "beavatkozások" után a kerékpársáv mellett továbbra is irányonként két forgalmi sáv áll majd rendelkezésre a gépjárművel közlekedőknek. A tervezett kialakítással a jelenlegi parkolóhelyek egy része megmarad, valamint pótlásként a Közraktár utcában létesítenek újakat - tudatták.

Emlékeztettek: a Nagykörúton április végén létesült kerékpársáv az Üllői út és a Váci út közötti 3 kilométeres szakaszon.

A friss adatok szerint naponta legalább négyezerszer haladnak rajta kerékpárral, ezzel a Nagykörút Budapest egyik legforgalmasabb bringás útvonalává vált

- olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×