Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nádas szélén, stégről horgászó férfi kapásra vár Balatonszepezd körzetében.
Nyitókép: H. Szabó Sándor

Pecázók, hamarosan elmegy a halak étvágya!

A folyamatosan melegedő Balaton nem tesz jót a horgászatnak - véli a Magyar Tenger Horgászegyesület elnöke, Domina Balázst.

Erős tavasz után a nyár elején már inkább panaszkodnak a balatoni horgászok. A Magyar Tenger Horgászegyesület elnöke, Domina Balázs az InfoRádióban elmondta, ahogy a víz melegszik, már nem olyan jó a "kapáskedv". Nem tesz jót a halaknak, ha meleg a víz, el is mennek a hidegebb vizes területekre, ezért ilyenkor a Balaton közepén vannak - tette hozzá.

Összességében szerinte

amíg a 15 fok körüli hőmérséklet fennáll, még jónak mondható a kapás.

Nem csak azért, mert ő maga északi parti horgász, hanem objektíven úgy véli, horgászni inkább az északi parton érdemes. A szigligeti, keszthelyi, révfülöpi részen "nagyon erős" horgászhelyek vannak.

"Most már a legtöbb ragadozóra sincs tilalom, úgyhogy érdemes rájuk is menni, és az apróbb halak, a keszegek is ívnak folyamatosan,

ennek köszönhetően a partközelben is vannak még ragadozó halak. A legjobb préda mégis a ponty, a horgászok nagy kedvence" - ecsetelte Domina Balázs, aki szerint a tavaszi szezon hosszú volt és erős.

Hogy nyáron érdemes-e horgászni, arról azt mondja, mindenképpen, mivel a halak előjönnek táplálkozni, de olyan kapásra, mint tavasszal, nincs esély.

"Ha már jóval több, mint 20 fok van a vízben, nehezebb fogni, de ahogy visszahűl a víz 20 Celsius-fok környékére, a halak étvágya is jobb lesz."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×