Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Csúcsforgalom a lellei homokos strandon. Tízezrek keresték fel a hétvégén a Balatont és a környékét.
Nyitókép: MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Így lehetne idén ünnep a strandra járás

A fürdőhelyek száma és a szolgáltatási paletta folyamatosan bővül a fővárosban és a Balatonon is, a valódi kikapcsolódáshoz viszont az is kell, hogy az ember ilyenkor is körültekintő legyen. Az InfoRádió szezonnyitó összeállítása.

Indul a strandszezon, idén is fokozott körültekintésre van szükség a vízpartokon. Mint Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke az InfoRádióban elmondta: az, hogy valaki kikapcsolódni megy, nem jelenti azt, hogy az életben maradási ösztönöket is ki kell kapcsolni.

"Aki nem tud úszni, figyelje a körülötte lévő jelzéseket és ne menjen mélyvízbe. Aki mégis így tesz, akár társasággal, teljesen nyilvánvaló, hogy mentőmellényt kell felvennie. Ami pedig nagyon fontos, hogy

a szülők vegyék komolyan, a gyermek egy nagy lélekszámú strandon nagyon könnyen el tud tűnni"

- sorolta a mentővezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ha bárki csellengő kisgyermeket lát egy strandon, lépjen oda hozzá, és kérdezze meg, hogy hová megy.

A vízen tartózkodóknak címezve hangsúlyozta, hogy nem véletlenül van viharjelzés a nagyobb hazai tavakon, aminek első- és másodfokú jelzéseit nagy körültekintéssel és széleskörű összefogásban működtetik.

"A déli parton a kikötők környezetétől eltekintve 1000, az északin 500 méterre távolodhatunk el a parttól fürdőzőként - de a víz hirtelen mélyülésével is számolni kell. Elsőfokú viharjelzésben a korlát 500-500 méter, másodfokúnál pedig a jogszabály szerint tilos fürödni.

Ebből sok félreértés van a vízimentők és a fürdőzők között, mert a vízimentők arra próbálják ösztönözni a fürdőzőket, hogy nagy szél esetén a fürdőzők maradjanak a strandbólyákon belül, zivataros időben viszont tényleg jöjjenek ki a vízből. Ez hol sikerül, hol nem - mi figyelmeztetünk és szépen kérünk, de hatósági feladatot nem látunk el" - ecsetelte Bagyó Sándor. Hozzátette: a rendőrségnek akkor szólnak, ha a szabálytalan fürdőzés kiskorút veszélyeztet.

Fejlesztések a fővárosban

Budapesten már valamennyi fürdő felkészült a nyárra. Vannak nagy fejlesztések is, amelyek közül

kiemelendő a komplex jódos sós Pesterzsébeti Fürdő átadása.

Mint Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. szóvivője az InfoRádióban elmondta, három egység már megnyitott: a Palatinus, a Dagály és a Paskál már a strandrésszel is várja a látogatókat. Az időjárást tekintve bíznak a tavalyi július-augusztusi meleg időjárás megismétlődésében.

Kiemelte még, hogy a Csillaghegyi Strandon is időjárástól függetlenül lehet már lubickolni, illetve hogy 100. születésnapját ünnepli ez a létesítmény, valamint a Palatinus is. Az utóbbi június 15-én ünnepel egy fesztivállal, Csillaghegyen pedig a strandok éjszakáján lesz retrófesztivál.

Az első negyedévben egyébként már 900 ezer látogatás történt a 11 budapesti fürdőben,

ami 7,4 százalékos forgalomnövekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A körülbelül 200 forintos jegyárnövekedés mellett is nagy bevételnövekményt tudtak produkálni a fürdők az egyéb szolgáltatások megjelenése (masszázs, kozmetika) miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×