Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Pohner Ádám séf a világ legrangosabb szakácsversenyének, a Bocuse dOr-nak (Arany Bocuse) a döntőjében Lyonban 2019. január 29-én.
Nyitókép: Pohner Ádám séf a világ legrangosabb szakácsversenyének, a Bocuse d'Or-nak (Arany Bocuse) a döntőjében Lyonban 2019. január 29-én. MTI/EPA/Alex Martin

Bocuse d'Or: a magyar csapat mindent meg tudott csinálni úgy, ahogyan akarták

"Mindent meg tudtunk csinálni úgy, ahogyan akartuk" - mondta el az MTI-nek a magyar színekben versenyző Pohner Ádám séf a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or keddi versenynapja után.

A Bocuse d'Or döntőjét 24 csapat részvételével rendezik meg Lyonban, kedden és szerdán is 12-12 csapat készítheti el fogásait.

Magyarországot idén Pohner Ádám séf képviseli, akit Csillag Richárd commis segít, coachként pedig Segal Viktor vesz részt a munkában. A csapat elnöke ezúttal is Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

A magyar csapat az első, keddi nap reggelén rajtolt a döntőben. Pohner Ádám értékelése szerint a versenynapon a tervezettnek megfelelően teljesített a csapat, mindent meg tudtak csinálni, amit elterveztek. "Nagyon intenzív és hosszú nap volt, nem tudom egyelőre megmondani, hogyan állunk. Nem láttam senki más munkáját, csak azt tudom, hogy amit szerettünk volna, azt megcsináltuk" - mondta.

Kiemelte: a csapat nagyon jól dolgozott együtt. "A verseny már csak a hab a tortán, az ezt megelőző hónapokban már megmutatkozott, hogy jó csapat vagyunk. Ez már csak show volt".

A csapatoknak minden évben két ételt kell elkészíteniük. A versenytémák ezúttal két tavaly elhunyt, legendás séf, Paul Bocuse és Joel Robuchon munkásságának állítanak emléket.

Az idei tányértéma egy francia klasszikus, a zöldség chartreuse, amelyet meghatározott kagylófélékkel kell elkészíteni. A hústál kötelező alapanyaga pedig a csontos borjúkaraj, kihívás azonban, hogy az ételt kötelező a csonttal együtt elkészíteni. A hústálat úgy kell megalkotni, hogy utána 14 adagban lehessen tálalni, és az ételhez minimum egy másik borjúrészt - lábat, vesét, mirigyet, májat vagy pacalt - is fel kell használni.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia és a magyar csapat elnöke a hétfői sorsolás szerint a hústál zsűrizésében vett volna részt, egy váratlan betegség miatt azonban át kellett adnia a helyét.

Helyette a zsűrihez Széll Tamás séf csatlakozott, aki már kétszer is képviselte Magyarországot a versenyen: 2013-ban a 10. helyet szerezte meg Lyonban, majd az európai kontinensdöntő megnyerése után 2017-ben a 4. helyen futott be a világdöntőben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×