eur:
388.01
usd:
359.9
bux:
69016.26
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Egy nép, amelynek szinte minden felnőtt tagja iszik és dohányzik

Csaknem a teljes skót felnőtt lakosság vagy dohányzik, vagy sokat iszik, fizikailag inaktív, túlsúlyos, netán rossz étrenden él - állapította meg egy pénteken közzétett tanulmány.

Glasgow-i kutatók 6500 ember adatait vizsgálták meg, akik egy 2003-as nagy egészségügyi felmérésben vettek részt Skóciában. Az elemzés után arra a következtetésre jutottak, hogy a felnőttek 97,5 százalékának olyan szokásai vannak, vagy olyan az életvitelük, ami veszélyes egészségükre.

Mint David Conway kutatásvezető, a Glasgow-i Egyetem munkatársa elmondta, vizsgálataik szerint a skót népesség mintegy kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, körülbelül ugyanekkora hányada fizikailag nem eléggé aktív, legtöbbjüknek pedig rossz az étrendje. A BMC Public Health című szakfolyóiratban megjelent közlemény szerint az egészségtelen viselkedés hátterében lévő legfontosabb tényezők az alacsony képzettség és a kevés jövedelem.

A felmérésből az is kiderült, hogy a skót felnőttek 86 százalékánál legalább két kockázati tényező jelen van, 55 százalékuknál legalább három, közel 20 százalékuknál pedig négy, vagy éppenséggel mind az öt.

Conway felhívta a figyelmet arra, hogy a válaszadás "önbevalló" jellege miatt a valós helyzet még rosszabb lehet.

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×