eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Jövő héten itt a nyár!

Csütörtökön és pénteken még borult időre számíthatunk, egyre több felé várható zápor, zivatar, viharos északi szél. A hétvégén azonban javulás kezdődik, a jövő hét elején már 30 fok körüli hőmérséklet lesz napközben - derül ki az időjárás jelentésekből.

Ma napközben csak helyenként, főként délen szakadozik fel átmenetileg a felhőzet, elsősorban az ország északi felén valószínű kisebb eső, zápor. Éjszaka borult idő várható, észak felől egyre többfelé esővel, záporral.

Holnap délelőttől északnyugat felől csökken a felhőzet, az Észak-Dunántúlon már több órára kisüt a nap, de kevés napsütésre délután a Tiszántúlon is számíthatunk, egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor. A Duna vonala mentén lesz legtovább felhős az ég, ott pénteken délután egy-egy zivatar is kialakul.

Az éjszakai óráktól a Dunántúlon többfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik az északi szél. Egy-egy viharos széllökés zivatar környezetében is lehet. Hajnaltól az Észak-Dunántúlon viharossá (60-65 km/órássá) fokozódik az északi szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 18 és 23 fok között alakul, a tartósabban csapadékos területeken lehet ennél kissé hűvösebb.

Csütörtökön az esti óráktól péntek délelőttig az északi régiókban 15-25 mm eső várható. Pénteken a déli óráktól a középső megyékben elszórtan kialakulhat zivatar, amit néhol rövid idő alatt 20-30 mm csapadék, illetve 60 km/h körüli széllökés kísérhet.

Pénteken túlnyomóan borult idő várható, sokfelé esővel, záporral, helyenként zivatarral. Később sok napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Jelentős mennyiségű (legalább napi öt mm) csapadék az ország területének 50 százalékán várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 16, 22 fokról 25, 29 fokig emelkedik.

A hétvégén javulás kezdődik, a jövő hét elején már 30 fok körüli hőmérséklet lesz napközben.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×