Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Legyen elrettentő felirat az alkoholos üvegeken is!

A felnőtt britek többsége nem bánná, ha az alkoholt tartalmazó italokon a dohánytermékekhez hasonló figyelmeztető címkéket helyeznének el - derült ki egy kutatásból, amelyet több mint 2300, 16 évesnél idősebb felnőtt megkérdezésével készítettek.

A tanulmányban publikált adatok szerint a válaszadók 60 százaléka vélekedett úgy, hogy az alkoholok csomagolásán fel kellene tüntetni annak kártékony hatásaira vonatkozó figyelmeztetést, ahhoz hasonlóan, ahogy a cigarettás dobozokon ez ma már teljesen megszokott - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A megkérdezettek 95 százaléka gondolja azt, hogy egy-egy pohár alkohol rendszeres elfogyasztása nem okozhat nagyobb gondot, igaz, a felmérésben résztvevők közel fele (44 százalék) hajlandó elismerni, hogy az italozás nem tesz jót az egészségnek.

A köztudatban meglévő kép az alkohol egészségre mért hatásairól, úgy tűnik, hogy az ivókultúrára is hatással van. A válaszadók 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mérsékelte az alkoholfogyasztását az elmúlt egy évben, további 10 százalékuk pedig teljesen lemondott az ivásról. Az egészségügyi aggodalmak ellenére azonban nem valószínű, hogy az alkoholfogyasztás jelentősen visszaszorulna, ugyanis az emberek 43 százaléka most is ugyanannyit iszik, mint korábban.

A kutatók azt is felismerték, hogy változnak a fogyasztói szokások. Egyre magasabb számban vannak azok, akik otthonukban fogyasztják el a szupermarketekben megvásárolt szeszes italokat. Jól bizonyítja ezt az adat, amelyből kiderül: az alkoholpiacon három százalékkal nőtt a bolti eladások száma, míg a vendéglátóhelyek részesedése ugyanennyivel csökkent.

Ez nem is olyan meglepő, hiszen a szeszfogyasztók 47 százaléka állítja azt, hogy az alkoholra fordított költségvetésének többségét üzletekben költik el, míg azok, akik leginkább szórakozás közben költenek jelentős kisebbségben vannak (27 százalék).

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×