"2010. április 26-án reggel Várkonyi László (becenevén Konyi) barátommal az Északi-nyeregben álló sátrunkban ébredtünk...." - kezdi a beszámolóját Klein Dávid. Megreggeliztek, beöltöztek és nekivágtak az útnak, hogy 7800 méteren kiépítsék a 2-es táborukat. Körülbelül 200 méter után úgy döntöttek, hogy visszafordulnak és nem pazarolják az energiájukat, mert a rendkívül erős szélben nem tudtak haladni. A nyeregben összecsomagoltak és szeles, de tiszta időben visszaindultak az alaptáborba. Úgy gondolták, még este visszaérhetnek és ott majd két napot pihennek.

"A rögzített köteleken felfelé és lefelé is többen mozogtak: serpa mászók és kereskedelmi expedíciók ügyfelei vegyesen. ...Indulás után nem sokkal javaslatomra megálltunk, és én fényképeket készítettem a lefelé ereszkedő Konyiról. A hangulatunk remek volt, vártuk a megérdemelt pihenést, erről beszélgettünk" - folytatja a beszámolót Klein Dávid.

Egy függőleges jégfal meredt a lejtő felett, ahol harántoltak, bal kéz felől pedig egy jégletörés. Egyszer csak egy robbanásszerű roppanó hang hallatszott. Hatalmas tömbökben vált le a megroppant jégfal. Ekkor már Klein tudta, hogy a lezúduló, sodródó tömbök el fogják találni, de úgy gondolta, Konyit elkerülik majd.

"Várható volt, hogy a lejtőre, a kötélpályára és ránk zuhan. Első gondolatom azt volt, hogy felmérjem a távolságot Konyi és köztem. Azt hiszem, összenéztünk" - írja. Már csak pár futómozdulatot tudott tenni, amikor elérte a lavina.

"Amikor éreztem, hogy a jégár nekem ütközik és elsodor, többször próbálkoztam, hogy a hasamra fordulva lekushadjak és megállítsam sodródásomat. Természetesen eredménytelenül. Több rántást is éreztem" - számol be. Miközben felette még folyamatosan zúgott a jégtörmelék és a hó, hosszú pillanatok teltek el, mire tudatosult Klein Dávidban, hogy 18 méterrel volt egy vízszintesnek tűnő hópárkány felett. Kötelei összegabalyodtak, biztosító eszközei elgörbültek.

A hátizsák még mindig ott van

"Tapogatózva megállapítottam, hogy dioptriás gleccserszemüvegem a tartó madzagnak köszönhetően megvan, csak lesodródott az arcomról. Megtisztogattam. Közben éreztem, hogy a hátizsákom erősen hátrahúz..." Leoldotta és ledobta hátizsákját, ami valószínűleg azóta is ott van.

A tapasztalt hegymászó három menekülési lehetőséget látott: felmászik, leereszkedik, esetleg kihúzzák. "Mindeközben zárt mikró-világomban léteztem csupán. Nem volt időérzékem. Nem merült fel bennem, hogy az omlás megismétlődhet, folytatódhat. Többször hiányoltam, miért nem érkezik már Konyi fentről, hogy segítsen. (Egyszer-kétszer talán kiáltottam is érte.)"

Mindeközben igyekezett előkészíteni felszerelését a leereszkedéshez. Mire készen lett, a mentő serpák odaértek, leengedtek egy kötelet, hogy kihúzzák. Miközben Klein rögzítette a karabinert, továbbra is azon csodálkozott, hogy miért nem Konyi segíti ki.

"A jégletörés szélét nem támasztották meg, így (a zuhanásomhoz hasonlóan, csak nem olyan mértékben) a kötél belehasított a perembe, és én valamivel a perem alatt rekedtem. Végül sikerült a hágóvasam segítségével egy-két lépést rúgnom a jégbe. Segítő kezek ragadtak meg és húztak át a peremen. Sürgettek volna tovább (bölcsen tartottak az omlás megismétlődésétől), de az utolsó pár rúgás a jégbe és a peremen való átlendülés úgy megpörgette a pulzusomat, hogy összeroskadtam és kérleltem őket, adjanak egy percet. Amikor összeszedtem magam, tovább noszogattak felfelé és oldalra, majd - amikor elértük a rögzítési pontot, ami 2 szépen, szabályosan elhelyezett hó-szög volt - megint összeroskadtam. Semmit nem értettem: hol van Konyi? Miért nem ő építette ezt a pontot? Miért nem ő vezényelte le ezt a mentést? (Magam előtt láttam aggódó arcát, amint rögzít, csomóz, húz: amint elemében van.) A serpa hegymászók csak rázták a fejüket és az omlásról magyaráztak."Sokadszorra értette csak meg Klein Dávid, hogy a barátját nem elsodorta a lavina, hanem közvetlenül ráomlottak a tömbök, és valószínűleg meghalt. De még ekkor is azt próbálta magyarázni segítőinek, hogy Konyi talán túlélte.

"Ekkor éreztem meg, hogy a jobb karomat nem tudom rendesen mozgatni (csoda, hogy a kötélen lógva még csak nem is tudatosult bennem a fájdalom), de rövid önellenőrzés után (külsérelmik, vizuális próbák, tudat) jeleztem, hogy szerintem önállóan le tudok vonulni. Kértem egy sapkát, mert az enyémet elsodorta a jég és fáztam."

A serpák végig Klein Dávid mellett maradtak, segítették a visszaúton. Körülbelül ötven méter után a hegymászó ismét összeroskadt. Igyekeztek lelket önteni belé, hogy folytathassák az utat és elláthassák a sérüléseit.

A szerencse fia

Klein több szempontból is szerencsés volt. Elsősorban azért, mert nem közvetlenül rá zuhantak a tömbök, hanem a becsapódás után pattogva, gördülve érték el őt. Másodsorban, mert a jégár kidobta a peremen túlra, így a lavina gyakorlatilag elszáguldott a feje felett. Menekülése sokak szerint nagy véletlen volt.

Az előretolt alaptábort délután két óra körül érték el, ekkor már javában folyt Várkonyi László keresése is, ám azt a kései időpont miatt és elegendő ember híján nem tudták jól megszervezni. Klein már erős fájdalmakkal küzdött, zúzódásos sérüléseit egy mexikói orvos látta el.

"Miközben a keresésről kérdezgettem a körülöttem lévőket, féltem, hogy elhomályosul a tudatom, a fájdalomtól, így bevettem több (azt hiszem 3 szem) erős, morfium tartalmú fájdalomcsillapítót és szemrevételeztem a karom. Örömmel láttam, hogy a látványos zúzódásokon kívül csontsérülésem nincs, és egyetlen ízületem se ugrott ki a helyéről."

Valaki besegítette a sátrába, ahonnan el akarta érni családját, de a műholdas telefonja a hópárkányon heverő zsákjában volt. Végül Konyi műholdas telefonját használta. Azon az éjjelen nem tudott aludni. Reggel már egy jóval szervezettebb keresés indult meg.

Hiába keresték

"Kötelek segítségével leereszkedtek a jégfalon, és oldalról is alaposan átfésülték a terepet, rögzített kötelek segítségével. Eredménytelenül. A test vagy fent pihen, a hatalmas jégtömbök alatt, vagy lezuhant a párkányra és továbbsodródott a számtalan hasadék valamelyikébe. Ekkor értesítettem Konyi feleségét és beszámoltam a történtekről."

Klein Dávid a történtek hevében megpróbált egy harmadik keresést is szervezni, mit a felkért serpák végül visszamondtak. Utólag igazat ad nekik, hiszen a terület még mindig omlásveszélyes, és ő sem volt olyan állapotban, hogy el tudja végezni ezt a nehéz feladatot.

"Így másnap, 28-án késő délután (miután összepakoltam Konyi felszerelését és a magamét), egy tibeti teherhordó segítségével levonultam a hegyről. Az alaptábort este 6 és 7 között értem el. Jelenleg az Everest alaptáborában vagyok. A kínai kormányt és a Kínai - Tibeti Hegymászó Szövetséget képviselő összekötő tiszt segítségével a hivatalos ügyeket intézzük, miközben egy lapos kőtáblára rávéstem barátomnak és mászó-társamnak, Várkonyi Lászlónak a nevét és elhelyeztem azt a többi - sajnos nem kevés - kőtábla között, amelyek egy kopár, köves domb tetejéről nézik a Csomolungmát, amíg a világ világ."