Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Mutasd a számítógépedet, megmondom, ki vagy!

Személyiségünk fontos jegyeiről árulkodhat az, hogyan teszünk sajátunkká egy számítógépet, és hogyan néz ki a képernyőnk - derül ki egy kutatásból.

A Windows Vista kutatása szerint a számítógépezők személyisége, szokásai, de még ambíciói is kideríthetők abból, ha alaposan megvizsgáljuk kompjúterüket. Donna Dawson, személyiséggel és viselkedéssel foglalkozó amerikai pszichológus elmondta: azok, akik irodában számítógépen dolgoznak, akaratlanul is sokat elárulnak magukról azzal, hogyan néz ki képernyőjük.

"A számítógépünk a személyes terünk, így elég pontos képet fest arról, milyenek vagyunk" - mondta a szakértő, aki szerint például az, hogyan helyezzük el az ikonokat a képernyőn már rengeteg mindent elárul.

Aki például mindenféle rendszer nélkül eltelíti ikonokkal a képernyőt, feltehetően szétszórt és nehezen összpontosít dolgokra. Az, aki a monitor mindkét oldalára helyez ikonokat, valószínűleg nagy hangsúlyt fektet életében az egyensúlyra és az arányosságra, és rázós helyzetekben is hideg fejjel tud gondolkodni.

A többsoros ikonok arról árulkodhatnak, hogy az illető szeret mindent a kezében tartani és kontrollálni, ugyanakkor egy kicsit szétszórt. A sima kék képernyő azt jelentheti, hogy a számítógépező a magánéletét nem szeretné kiteregetni, míg ha olyan háttérfotót teszünk ki, amelyen valamelyik sikerünket örökítették meg, akkor azzal nagyképűségünket leplezzük le.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×