Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.18
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Tizenkétezer fős a "kritikus tömeg"

A szervezők becslése szerint mintegy 12 ezren vettek részt Budapesten a Critical Mass nevű mozgalom kerékpáros megmozdulásán. A kerékpárosok a Hősök teréről indultak. A cél a Moszkva tér volt, amelyet a demonstrálók szabadon választott útvonalon közelíthetnek meg.

László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke a Moszkva téren tartott gyűlésen azt mondta: nem újabb bizottságokra van szükség, hanem kormányzati együttműködésre és több bicikliútra. A felvonulás ezúttal nem lezárt útvonalakon haladt.

Az esemény az eredeti terveknek megfelelően fél 7-kor kezdődött a hagyományos bringaemeléssel. Sokan gördeszkával, görkorcsolyával, tandemen, triciklin, monociklin - egykerekű cirkuszi járgányon - vagy más lábhajtású kerekes csodán vágtak neki a távnak.

A legutóbb áprilisban megrendezett Critical Mass (Kritikus Tömeg) formája ezúttal nem kerékpáros felvonulás, hanem úgymond "kerékpáros közlekedés" volt. Ez azt jelenti, hogy csak a demonstráció kezdő- és végpontja adott, és a két helyszín közti távot kijelölt útvonal helyett mindenki úgy tehette meg, ahogy jól esett, a KRESZ szabályait azonban minden biciklisnek be kellett tartania.

Az Európai Mobilitási Hét autómentes napja miatt lezárt Andrássy úton kívül így a kerékpárosok a közlekedés többi résztvevőjével együtt haladtak az esti forgalomban.

A Moszkva tér felé vezető két leginkább kézenfekvő útvonalon, vagyis az Oktongontól végig a körúton, illetve a Lánchíd, Alagút, Attila út útvonalon szervezők és forgalomirányító rendőrök igyekeztek gondoskodni a fennakadásmentes közlekedésről, este nyolcig, a demonstráció végéig azonban így is torlódások és dugók alakulhatnak ki a főváros belső kerületeiben.

A 2004 óta évente kétszer - áprilisban, a Föld Napján és szeptember 22-én, az Európai Mobilitási Hetet záró autómentes napon - rendezett demonstráció célja a kerékpározás mint gyors és környezetbarát, várost és lakóit egyaránt kímélő közlekedési forma népszerűsítése és a nyomásgyakorlás döntéshozókra annak érdekében, hogy felgyorsuljon a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése.

A Critical Mass mozgalom szerint egyebek között a több tízezres menetek hatására a fővárosban évente megduplázódik a rendszeresen kerékpárral közlekedők száma és a jelenlegi 4-5 százalékos forgalmi részarány a következő 3-4 évben 15 százalék fölé emelkedhet. "Budapesten már a biztonságos és méltó körülmények hiányában is futótűzként terjed a kerékpározás.

A város közlekedésének legnehezebb évei, az üzemanyagárak emelkedése és az egyre inkább teret hódító környezettudatosság ezt csak tovább erősíti majd" - áll a mozgalom állásfoglalásában.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×