Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A tisztelet jele: három szál vörös rózsa és egy fél üveg konyak

Az idén sem mulasztotta el hagyományos tisztelgő látogatását az a rejtélyes férfi, aki minden évben január 19-én, Edgar Allan Poe születésnapján megjelenik a baltimore-i temetőben és elhelyez három szál vörös rózsát meg egy fél üveg, jó márkájú konyakot a nagy amerikai költő sírján.

Mintegy 150-en gyűltek össze a Maryland állambeli város, Westminster presbiteriánus egyházának temetője előtt, de a "Poe köszöntőjeként" ismert férfinak ezúttal is sikerült elkerülnie a tömeget - közölte Jeff Jerome a Poe-emlékház és múzeum kurátora.

A látogató nem hagyott levelet maga után, így továbbra is kétségek vannak a hagyomány történetével kapcsolatban. Tavaly nyáron Sam Porpora nyugalmazott egyháztörténész, aki a temető megmentéséért vívott harc élén állt, azt állította, hogy ő találta ki idegenvezető kollégáival az 1970-es években a "Poe köszöntője" mítoszt, hogy ezzel is reklámozza az irodalmi emlékhelyet.

Porpora azt is állította, hogy ő maga volt a rejtélyes látogató, de azóta már más vette át ezt a szerepet.

Jerome vitatja ezt a legendát, amely szerinte legkésőbb 1949-ben született meg. Ennek bizonyítéka a The Baltimore Sun című lap, amely 1950-ben már arról írt, hogy "van egy névtelen polgár, aki minden évben egy kiváló minőségű ital üvegét helyezi el a sírkövön."

Jerome minden évben meghív egy maroknyi Poe-rajongót, hogy de eltitkolja a tisztelgés egyes részleteit, hogy segítsen a "köszöntőnek" fenntartani ismeretlenségét. Annyit azonban elárult, hogy a látogató már nem hord sem széles karimájú kalapot, sem pedig sálat, mint korábban.

1993-ban a látogató levelet hagyott a sírkövön, amelyben közölte: "A fáklya átadásra kerül". Egy későbbi levélből kiderült, hogy a férfi, aki valószínűleg 1998-ban meghalt, két fiának adta át a hagyományt. Az idei látogató Jerome szerint ugyanaz volt, mint tavaly, termetéről, járásáról azonosította.

Edgar Allan Poe, aki olyan híres műveket írt, mint A holló és az Eldorádó című költemények, vagy A Morgue utcai kettős gyilkosság, valamint A kút és az inga című rémtörténetek, 1849. október 7-én halt meg Baltimore-ban, miután összeesett egy kocsmában. Jövőre ünneplik születésének 200. évfordulóját.

Címlapról ajánljuk

Ikreket szült a magyar világsztár

Karácsonykor világra jöttek Győri-Lukács Viktória, a Győri Audi ETO KC és a magyar válogatott jobbszélsőjének ikerlányai. A hírt a győri klub közösségi oldalán jelentették be. A kommentek között valaki azt írta, "remek, egy egyik jobb- a másik balszélső lesz".
VIDEÓ
Velence és Barcelona megtelt! Hova utazzunk, ha elkerülnénk a turistatömegeket?

Velence és Barcelona megtelt! Hova utazzunk, ha elkerülnénk a turistatömegeket?

A Portfolio Checklist mai adásában azt vizsgáljuk, hogy mik azok a globális trendek, amik leginkább formálják a turizmust 2025–2026-ban, hogyan alakítják át a vendégélményt és az árképzést a technológiai megoldások és az AI. Szó lesz a klímaváltozásról és az overtourism kezelésének bevált eszközeiről, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságok hatásáról, és persze a magyar turizmus szerkezetének egészségéről és régiós versenyképességéről. Vendégünk Kökény László egyetemi adjunktus, a Budapesti Corvinus Egyetem Turizmus Tanszékének tanszékvezetője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×