Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
317.51
bux:
153726.57
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az év borásza: "Úgy döntöttünk, hogy nem fogunk szégyenkezni"

Fittmann János soltvadkerti borász nyerte el idén az év borásza elismerést. Kollégái sorrendben ötödször jelölték a címre. Ahogy fogalmaz: meg akarták mutatni, hogy az Alföldön is lehet minőségi bort készíteni, annak ellenére, hogy a kilencvenes évek elején néhányan óriási kárt okoztak a borvidéknek.

"Egy időben szinte szégyellni kellett, hogy az ember itt készít bort. De mi úgy döntöttünk, hogy nem fogjuk" - mondta az InfoRádióban az év borásza cím nyertese.

Fittmann János emlékezett: a '90-es évek elején néhány ember a borok hamisításával lejáratta a borvidéket.

Mint mondta, ennek hatására többen úgy döntöttek, hogy más borvidékekről vásárolják meg a szőlőt, és abból készítenek bort, ő azonban úgy gondolta: a soltvadkerti borok hírnevét a helyi nedűvel kell rendbe tenni.

Úgy látja, hatalmas lehetőségek vannak a vidéken, ahol a barna homok, az öntéstalaj és a humuszos terület egyaránt megtalálható.

Arra azonban rámutatott: ahhoz, hogy a magyar szakma elismerje a borait, a nemzetközi elismerésekre is szükség volt.

Az interjút teljes terjedelmében az InfoRádió Borbarát című magazinjában hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Király Júlia, Farkas Ádám, Steigervald Krisztián a Portfolio konferenciáján szerdán!

Mi lenne, ha nem annuitásosan törlesztenénk a hiteleinket, hanem például a sokkal érdekesebb svájci gyakorlatokat követnénk? Mi vár az európai bankrendszerre és a tőkepiacra, ha teljesítjük a Draghi-jelentés elvárásait? Mit mondanak az ország pénzügyeiről a Pénzügyminisztérium és az MNB vezetői? És mit árulnak el a pénzügyek jövőjéről a mai fiatalok szokásai? Sok más mellett ezekről is szó lesz szerdán a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján, ahol mindenki ott lesz, aki számít a pénzügyekben, nem érdemes tehát lemaradni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×