Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Metal police handcuffs isolated on black background, copy space, 3d illustration
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

24 év után vallott az asszony és a szeretője, borzalmat műveltek – videó

Egy ajkai férfi eltűnését jelentette a testvére 2001 tavaszán. Az akkor 35 éves ember eltűnése miatt az ajkai rendőrök körözési eljárást indítottak, mely akkoriban nem vezetett eredményre.

Az ügy 2025-ben újabb fordulatot vett, és november 4-én a célirányos eljárási cselekmények eredményeként több olyan információ került a Veszprém vármegyei rendőrök birtokába, ami emberölés gyanúját vetette fel.

Egy nőt és egy férfit – az eltűntként keresett volt házastársát és annak akkori szeretőjét – hallgatták ki, akik elismerték, hogy a 2001-ben eltűnt férfit előre kitervelten, közösen ölték meg, majd a testét elásták egy Devecser környéki hétvégi ház udvarán – olvasható a police.hu.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársaival közösen végrehajtott kutatásban az elkövetők által megjelölt helyen emberi maradványokat találtak.

A rendőrök az 57 éves nőt és a 67 éves férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

A nyomozás részleteiről 2025. november 7-én Budapesten a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatót Petőfi Attila ny. r. vezérőrnagy, főkapitányi főtanácsadó és Suszter Tamás r. ezredes, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőr-főkapitány-helyettes.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×