Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
311.99
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Pixabay

Megölhette az egykor ünnepelt pécsi sztárt a mozgáskorlátozott felesége

Bíróság elé állt az a mozgássérült nő, akit azzal vádol az ügyészség, hogy megölte férjét, a Nemzeti Színház korábbi színészét pécsi otthonukban. A pénteki tárgyaláson a vádlott tagadta a gyilkosság elkövetését. Az eljárás adatai szerint a tragédiát a pár rendszeres alkoholfogyasztása előzte meg.

A vád szerint a vádlott, aki korábban kellékesként dolgozott a Nemzeti Színházban, több mint negyven évig élt együtt H. Istvánnal, a színház egykori ünnepelt színészével. Az elmúlt évtizedekben életmódjuk miatt a rivaldafényből egy pécsi albérletbe kerültek, ahol rendszeresen együtt fogyasztottak vodkát - olvasható a tenyek.hu oldalán.

A vád szerint a gyilkosság napján, részegen, a mozgássérült nő többször fejbe verte a széken ülő párját, majd a dühtől fűtve megfojtotta. A nő csak másnap hívta a mentőket azzal a bejelentéssel, hogy meztelenül a székben ülő férje nem mozdul.

Bár kezdetben nem merült fel bűncselekmény gyanúja, a boncolás során kiderült, hogy az idős férfi halálát idegenkezűség okozta.

A tárgyaláson a vádlott tagadta a gyilkosságot, és állítása szerint 43 évig tartó házasságuk jó volt. Kérdésre, hogy ki végezhetett a férjével, nem tudott választ adni.

Az áldozat húga azonban arról számolt be, hogy a színész sokat panaszkodott a feleségére, és a gyilkosságot megelőző napon a nő agresszíven viselkedett, testvére beszámolója szerint még egy széket is széttört. A házaspár közeli barátja szerint a gyilkossággal vádolt feleség depresszióval küzdött.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×