Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: Pexels

A román rendőrség letartóztatta a magyar fiatalt bántalmazó férfit

24 órára őrizetbe vette a román rendőrség azt a férfit, aki hétfő este, a két kolozsvári futballcsapat mérkőzése után üveggel dobott meg egy 19 éves magyar fiatalt Kolozsváron, súlyos sérüléseket okozva - közölte a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság.

A rendőrség Ziua de Cluj hírportál által idézett közleménye szerint az elkövető egy 38 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vettek. A Stiri de Cluj információi szerint a férfi beismerte tettét.

A rendőrségi közölte: az eddigi vizsgálatok alapján az erőszakos cselekedetekben másik hét személy, 25 és 35 év közötti férfiak és egy 16 éves fiú érintett. Folytatják a vizsgálatokat, hogy megállapítsák, ők milyen mértékben vettek részt az agresszióban, és meghozzák ellenük a szükséges intézkedéseket.

A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság hangsúlyozta: a lehető legnagyobb komolysággal kezeli az esetet,

az igazság kiderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében. Az eddigi vizsgálatok alapján semmi sem utal arra, hogy az agresszió etnikai vagy faji indíttatású lett volna. Mint közölték, a nyolc érintett férfi ellen a közrend megsértése és csendháborítás miatt, míg a 38 éves elkövető ellen testi sértés és más erőszakos cselekedetek gyanújával folytatódik a vizsgálat.

Felidézték, hogy a kolozsvári rendőrséget hétfőn este értesítette két 19 éves fiú, hogy a két helyi futballcsapat, a CFR Cluj és az Universitatea Cluj mérkőzése után a központi partban ismeretlenek támadtak rájuk, egyiküket üveggel fejbe vágták, amitől eltörött az orra és több helyen megsérült az arca.

Az áldozat nagybátyja a sajtónak korábban úgy nyilatkozott: a támadók az Universitatea Cluj ultrái voltak,

akik követték a fiúkat és meggyőződésük szerint azért támadtak rájuk, mert magyarul beszéltek, ugyanis nem volt náluk jelvény, ami arra utalt volna, hogy a rivális csapat, a CFR Cluj szurkolói. Kolozsváron csütörtökön este több száz fiatal részvételével tartottak csendes felvonulást az agresszió és a gyűlölet ellen tiltakozva.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×