Infostart.hu
eur:
354.39
usd:
309.95
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Pixabay

Hamis angol érettségit kínáló banda ellen emeltek vádat

Az öttagú, négy magyarból és egy franciából álló csoport jól szervezetten működtette a csalást, jelentős kárt okozott áldozatainak.

Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség négy magyar és egy francia állampolgár ellen, akik egy külföldi cég nevében angol nyelven kiállított, de az Oktatási Hivatal által el nem ismert, így nem honosítható érettségi bizonyítványt ígértek. A vádlottak 229 embert hitegettek hamis érettségivel, a csalással okozott kár a 100 millió forintot is meghaladja.

A vádirat szerint egy 34 éves nő és egy 45 éves férfi egy-egy (Magyarországon államilag el nem ismert okiratot, diplomát nem adó) oktatásszervező céget vezetett, és 2018-ban elhatározta, hogy cégeik bevételének növelése érdekében egyéves online, érettségire felkészítő kurzusokat hirdetnek, valamint online érettségi vizsga letételét biztosítják a jelentkezőknek.

A két, pedagógiai végzettséggel nem rendelkező vádlott a velük szerződést kötő diákoknak azt ígérte, hogy a távoktatási kurzusokon és végül az online formában lebonyolított érettségi vizsga után, az okiratok hitelesített magyar nyelvre fordítását követően Magyarországon is elfogadott angol nyelvű érettségi bizonyítványt kapnak.

A 45 éves férfi az oktatási szerződések megkötésén kívül a sértettek toborzása érdekében interneten hirdette meg a képzéseket, és a közzétett, ismeretlen forrásból származó oktatási anyagok, valamint a vizsgáztatás informatikai hátterét is ő biztosította.

Az ügy további két magyar vádlottja az egyik oktatási cégnek dolgozó 54 éves férfi és 29 éves nő szerepe az volt, hogy az érdeklődőkkel elektronikus levelekben, személyesen vagy telefonon tartsák a kapcsolatot, a kérdéseikre az egyébként valótlan tájékoztatást megadják, továbbá az adminisztrációs feladatokat elvégezzék. A 29 éves nő feladata volt az is, hogy a cég hirdetéseihez fűzött, az online érettségi valódiságát megkérdőjelező kommenteket letiltsa - közölte a főügyészség.

Az ügy további vádlottja egy Magyarországon élő francia állampolgárságú 54 éves férfi, aki bűntársainak azzal nyújtott segítséget, hogy az általa vezetett amerikai-brit és később haiti honosságú, sem az Egyesült Királyságban, sem az USA-ban oklevéladományozási joggal nem rendelkező oktatásszervező cége nevében angol nyelvű "érettségi bizonyítványokat" állított ki.

A kerületi ügyészség a tettüket 2022 tavaszáig folytató vádlottakat - a sértettek számához igazodóan - többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalással vádolja és velük szemben letöltendő börtön- és pénzbüntetés kiszabására tett indítvány.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×