Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.24
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Police.hu

Szórakozni ment Siófokra, négy és fél év börtön lett belőle

A térfigyelő buktatta le az agressziv férfi a balatoni városban.

A vád szerint a többszörösen büntetett előéletű, egyidejűleg négy felfüggesztett szabadságvesztés bíró, a húszas éveiben járó férfi 2023 augusztusában szórakozni érkezett Siófokra, azonban az elfogyasztott alkoholtól agresszívvé és kötekedővé vált.

Erősnek érezte magát és ezért egy nagyobb társaság tagjaira támadt rá, majd – miután azok távoztak a helyszínről – két másik férfihoz lépett, akiket meglökött, megütött és megrúgott.

Az egyik megtámadott ezután elszalad segítségért, de a helyszínen maradt társát tovább ütlegelte a férfi.

Kétszer az arcába is térdelt.

A szerencsétlen megtámadott egy idő után az ütésekre és az ittasságára tekintettel már semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni, a vádlott – annak ellenére, hogy ebben a saját barátja is megpróbálta megakadályozni – átkutatta a férfi zsebeit, majd a sértett mobiltelefonját, illetve a ruházatát, parfümjeit, készpénzét és igazolványait is tartalmazó táskát magához véve távozott a helyszínről - írja az ügyészség.

A siófoki rendőrök azonban térfigyelő kamerák segítségével őrizetbe vették a férfit.

A bíróság a szeptember 21-én az azóta is letartóztatásban lévő vádlottat négy év hat hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte.

A kihirdetett ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az nyomban jogerőre emelkedett.

Az esetről videó is készült, amelyet ide kattintva érhet el.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×