Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
321.15
bux:
144186.17
2026. július 23. csütörtök Lenke
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Nem hagynák olyan könnyen futni a hivatalával visszaélő ügyészt

Fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalával visszaélő ügyésszel szemben, hogy szigorúbb ítéletet kapjon, mint amit a bíróság kiszabott rá – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint az ügyész kollégái háta mögött adatok beszerzésével segítette egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatban a rendőrségen folyó bűnügyekben. Ez az ember egy közösségi oldalon még dicsekedett is „befolyásos ügyészségi ismerősével” – tették hozzá.

A bíróság első fokon a váddal egyezően bűnösnek mondta ki mindkettőjüket hivatali visszaélés bűntette miatt tettesként, illetve felbujtóként, ezért a volt ügyészt 750 0000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésért és foglalkozástól eltiltásért fellebbezett.

A védő a büntetőbíróságnak becsatolta a volt ügyész munkaügyi ítéletét, amelyben a munkaügyi bíróságok két fokon is jogerősen azt állapították meg, hogy nem volt arányos a fegyelmi eljárásban kiszabott hivatalvesztés az „egyébként jó munkát végző, de egyszer hibázó ügyésszel szemben”, és a volt ügyész részére különböző jogcímeken összesen 33 209 785 forint megfizetésére kötelezte Magyarország Ügyészségét.

„Magyarország Ügyészségének álláspontja töretlen abban, hogy az ilyen bűncselekmény nem fér össze az ügyészi hivatással” – írták.

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×