Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.75
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A 2,2 milliárd forintból megújuló kisvárdai vár 2021. június 3-án. A vár turisztikai célú fejlesztése a nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram részeként valósul meg.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Felgyújtotta a kisvárdai várat a beteg férfi

A Kisvárdai Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 25 éves férfi ellen, aki tavaly nyáron felgyújtotta a felújítás alatt álló, műemléknek minősülő kisvárdai várat – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség

A közlemény szerint a vádlott tavaly július közepén a vár tornyában olajos-benzines folyadékot locsolt szét, amit később meggyújtott. A tüzet hígító szétlocsolásával is fokozta. Ezután az épület pincéjébe ment, ahol további hat különálló helyiségben is tüzet gyújtott, majd távozott a helyszínről.

A tűz miatt az épület tulajdonosának, a magyar államnak 20 millió, a felújítást végző fővállalkozónak 12 millió, míg a gépészeti munkákat végző alvállalkozónak csaknem 35 millió forint kára keletkezett - írták.

A rendőrség másnap elfogta a gyújtogatót, aki jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. A vádlott a bűncselekmény elkövetésekor kóros elmeállapotú volt, ezért nagymértékben korlátozva volt a cselekménye következményének felismerésében - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×