Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Close-up Of Male Judge In Front Of Mallet Holding Documents
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

"Sikítol még?" - gerjedelmében ablakon át támadt rá a nőre, aki kétségbeesetten védekezett

Beugrott az abalakon, majd rátámadt egy nőre egy 26 éves sümegi férfi. Szexuális erőszakért és más bűncselekményekért öt és fél évre ítélték. Korábban gyermekpornográfiáért is elítéltek, most ezt is le kell töltenie.

Öt és fél év börtönre ítélték azt a 26 éves sümegi férfit, aki beugrott egy nőhöz az ablakon, majd az ágyra dobta és erőszakkal közösülni akart vele.

Az eset 2021 májusában történt - írja a 24.hu a Veszprémi Törvényszékre hivatkozva. A támadó a késő esti órákban megjelent a nő és egy későbbi tanú sümegi lakóházánál. Nem engedték be, de ennek ellenére a férfi behatolt, majd azzal a felkiáltással, hogy „most a nőm leszel”, felemelte és az ágyra dobta dobta a nőt.

A nő tiltakozott, de a férfi "sikítol még" felkiáltással leszorította. Ebből végül sikerült kiszabadulna az asszonynak, de kisebb sérülései lettek. Két nappal később találkoztak és ekkor megmondta a férfinak, hogy feljelentette, mire az "kinyírással" fenyegette meg őt és azt a másik férfit is, aki az erőszakolási kísérlet idején a házban tartózkodott, de akkor nem mert közbeavatkozni.

Az eljárás során azért is felelősségre vonták a fiatalembert, mert kábítószeres cigarettát adott fiataloknak, akik közül volt, aki rosszul lett, de nem volt hajlandó ezek után sem segítséget hívni.

Mindezeken felül a törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság elrendelte a vele szemben korábban gyermekpornográfia bűntette miatt kiszabott 1 év 4 hónapos felfüggesztett büntetését is, és kötelezte a közel 1,7 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére is.

Az ítélet még nem jogerős.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×