Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Man in handcuffs
Nyitókép: FOTOKITA/Getty Images

Életveszélyesen megsebesített válófélben lévő feleségét – videó

A férfi beismerő vallomást tett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, jármű önkényes elvétele és rongálás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 45 éves R. Attilát.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2022. december 20-án 6 óra 30 perc körül Budapest XVI. kerületében, egy áruház mögött látta meg válófélben lévő feleségét egy idegen férfi autójában. Egy kővel bedobta a kocsi hátsó ablakát, majd kirángatta az asszonyt, és zsebkésével hátba szúrta, míg a nő barátját a combján sebesítette meg. Az elkövető a megszúrt férfi kocsijával menekült el, amit a közelben felgyújtott és hátrahagyott. A megkéselt pár a közeli mentőállomásra ment be segítséget kérni, onnan vitték őket kórházba. A jelenlegi adatok szerint a 39 éves nő életveszélyesen, az 52 éves férfi súlyosan sérült – írja a Police.hu.

A szurkáló után a fővárosi rendőrök hajtóvadászatot indítottak, a férfi azonban 8 óra 10 perckor önként feladta magát a XVI. Kerületi Rendőrkapitányságon.

A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett. A férfit az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették, letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek. A BRFK sajtóosztálya az 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfi azzal indokolta a tettét, hogy vissza akarta szerezni a nőt.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×