Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay

Elmegyógyítóban várhatja a tárgyalását az óbudai emberölés gyanúsítottja

Letartóztatását rendelte el a Fővárosi Főügyészség a 79 éves édesanyját megfojtó nőnek.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt – minden előzetes ok nélkül - 2020. december 31-én megfojtotta az édesanyját. Ezt követően a gyanúsított önvallomást írt, amelyet a lakás ajtaja előtti lábtörlőn helyezett el. Vallomásában arra kérte a szöveg esetleges olvasóját, hogy az értesítse a hatóságokat. Másnap a szomszédjai értesítették a rendőrséget, mivel a nő a lakás előtti küszöbön kucorogva közölte velük, hogy megölte az édesanyját.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – 10-től 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával fenyegetett bűncselekmény – áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását azzal, hogy az az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben kerüljön végrehajtásra.

A bíróság megállapította, hogy a terhelt több mint 20 éve áll pszichiátriai kezelés alatt, a cselekményt megelőző 10 napban a számára előírt gyógyszerekhez nem jutott hozzá. Bejelentett lakcímmel rendelkezik, azonban 2020 nyarán a lakás bérleti szerződését felmondták.

Figyelemmel arra, hogy a terhelt elfogását követően elkészített pszichiátriai vélemény szerint a gyanúsított súlyos depressziója során kialakult rövid zárlati cselekmény miatt közvetlen veszélyeztető magatartás jöhet létre, ez mindenképpen indokolja a pszichiátriai osztályon történő elhelyezését.

Mindezekre tekintettel a bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény jellegére, az elkövetés körülményeire – így különösen arra, hogy a gyanúsított a bejelentett lakcímén, az édesanyja sérelmére követte a cselekményt – kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazására kerülhetett sor. A terheltet a bíróság a letartóztatás idejére az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe utalta be.

A végzés végleges.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×