Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
326.11
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Letartóztatták a gyerekeket halálra késelő ózdi férfit

A 31 éves ózdi férfit a gyanú szerint megölte nevelt gyermekeit, az élettársát súlyosan megsebesítette, majd megpróbált öngyilkos lenni.

A Miskolci Törvényszék szóvivője, Horváth Dóra elmondta, hogy a gyanú szerint a férfi hétfő éjjel többször megszúrta késsel 18 éves és 16 éves nevelt fiát, 43 éves élettársát pedig életveszélyesen megsebesítette. A két fiú a helyszínen meghalt.

A férfit a rendőrség elfogta, ellene emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, de a mentők őt is kórházba vitték, mivel saját magát is megsebesítette. Jelenleg kórházban van, ott hallgatta ki a bíróság - tette hozzá a szóvivő, aki kiemelte, hogy

nagyon súlyos bűncselekményről van szó, bűnösség megállapítása esetén akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A bíróság szerint a kiszabható büntetés mértékét figyelembe véve nem zárható ki, hogy a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. Tartani lehet attól is, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, valamint a bizonyítékok megsemmisítésével veszélyeztetné a nyomozást, és szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el. A bíróság ezért indokoltnak találta a férfi letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×