Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Bűnügyi technikusok helyszínelnek a 2017. november 23-án a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton, ahol kiraboltak egy bankot, a rendőrökre fegyvert fogó bankrablót pedig menekülés közben elütötte egy autó. A gyanúsítottat a mentők kórházba vitték, fegyveres rablás miatt büntetőeljárás indult ellene.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Egyesével célzott az ügyfelek fejére a kőbányai bankrabló

Tavaly novemberben egy valódinak látszó fegyverrel rabolt ki egy fővárosi bankfiókot egy 34 éves budapesti férfi, akit azonban ezután, a rendőrök elől menekülve elsodort egy szabályosan közlekedő gépkocsi. Most akár tíz év börtönt is kaphat.

A most elkészült vádirat szerint a férfi november 23-án úgy döntött, hogy aznap kirabol egy lakóhelyéhez közeli bankfiókot. Magához vett egy forgótáras, gumilövedék kilövésére alkalmas, de kinézetre valódinak látszó fegyvert, a fejét és arcát kapucnis pulóverrel, baseball sapkával és napszemüveggel takarta el, majd bement az általa kiszemelt X. kerületi bankfiókba.

Ott elővette a nála lévő fegyvert, és azt lassan, egyesével, fejmagasságban ráfogta a vele egy helyiségben lévő két alkalmazottra és öt ügyfélre. Ezután az egyik alkalmazottat arra kényszerítette, hogy vezesse őt a pénztárhoz, majd ott a fegyvert a pénztárosra is ráfogta, és a pénz átadására szólította fel, miközben figyelmeztette, hogy ne nyomja meg a pánikgombot.

Budapest, 2017. november 23.
Bűnügyi technikusok helyszínelnek a 2017. november 23-án a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton, ahol kiraboltak egy bankot, a rendőrökre fegyvert fogó bankrablót pedig menekülés közben elütötte egy autó. A gyanúsítottat a mentők kórházba vitték, fegyveres rablás miatt büntetőeljárás indult ellene.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Bűnügyi technikusok helyszínelnek a 2017. november 23-án a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton, ahol kiraboltak egy bankot, a rendőrökre fegyvert fogó bankrablót pedig menekülés közben elütötte egy autó. A gyanúsítottat a mentők kórházba vitték, fegyveres rablás miatt büntetőeljárás indult ellene. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A pénztáros a fenyegetés hatására kinyitotta a készpénzt tartalmazó biztonsági fiókot, amiből a vádlott kivette a pénz nagy részét, mintegy két és fél millió forintot, majd azzal távozott a bankból.

Az alkalmazottak jelzésére a fiókvezető működésbe hozta a pánikgombot, és a rendőrök rövid időn belül a helyszínre értek. A bankfiókot éppen elhagyó férfi a rendőröket észlelve futásnak eredt, miközben egy zebránál az úttestre lépve elsodorta őt egy szabályosan közlekedő gépkocsi. A rendőrök a férfit elfogták, a rabolt pénzt pedig tőle lefoglalták.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×