Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
319.15
bux:
144710.26
2026. július 23. csütörtök Lenke

Fordulat a Teréz körúti robbantó ügyében?

A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi védője szerint fordulatot hozhat az ügyben a gyanúsított antropológiai vizsgálata, Brunner Tamás erről a Magyar Idők hétfői számában beszélt.

A védő a lapnak azt is elmondta, befejeződött a robbantással gyanúsított 23 éves P. László elmeorvosi vizsgálata, de annak eredményéről személyiségi jogokra hivatkozva nem beszélt, mindössze annyit közölt, az elmeorvosi szakértői eredmény a nyomozás menetét nem befolyásolja. A lap azonban hatósági forrásból úgy tudja, az elmeorvosi vizsgálat eredménye alapján a gyanúsított büntethető.

Az ügyvéd antropológus bevonását indítványozza, hogy megállapítható legyen, a robbantás helyszínén és időpontjában térfigyelő kamera által rögzített felvételen látható robbantó és P. László fizikai adottságai mennyire egyeznek. Brunner Tamás a lapnak elmondta, amennyiben az antropológus szerint a fizikai jellemzők jelentősen eltérnek, akkor ez fordulatnak tekinthető, és akkor álláspontja szerint igazolást nyer, hogy nem védence az, akit keresnek a hatóságok.

A Magyar Idők beszámolt arról is, a merényletben megsérült két rendőr teljes gyógyulása még várat magára, elsősorban pszichikai lábadozásuk vesz sok időt igénybe, de mindketten visszatérnének a szolgálatba

Szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tripla sokk éri a magyar autósokat – Újra elszállhatnak az üzemanyagárak

Tripla sokk éri a magyar autósokat – Újra elszállhatnak az üzemanyagárak

A magyar autósokat ismét komoly üzemanyag-drágulás fenyegeti: többek között az orosz dízelexport kiesése már fizikai áruhiányt okoz egyes hazai kutakon, a Brent júliusban több mint 30 százalékot szárnyalva hordónként 96 dollárra emelkedett, miközben a forint is gyengül a dollárral szemben. A három tényező egyszerre nehezedik a piacra, nem meglepő, hogy a benzin literenkénti ára újra a 600 forintos szint közelében jár, a dízel pedig már jócskán fölötte van. Elemzésünkben annak járunk utána, hogy csak átmeneti drágulásról van-e szó, vagy tartósabban magas árszintre kell berendezkedni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×