eur:
413.39
usd:
392.51
bux:
79047.81
2024. december 4. szerda Barbara, Borbála

Így érkeztek Magyarországra a terroristák

A Terrorelhárítási Központ (TEK) adatai szerint 14 terrorista utazott át Magyarországon 2015 nyarán-őszén, akiknek közük volt a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekményekhez - jelentette be Majoros Csaba, a TEK Felderítési Igazgatóságának alezredese a szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a terroristák néhány napot töltöttek az országban, a TEK adatai szerint ugyanakkor az Iszlám Államnak Magyarországra telepített kiterjedt hálózata nem volt.

Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese közölte: a Rakkában kiképzett terroristák jellemzően 2-3 fős csoportokban érkeztek, s jól látható, hogy a déli kerítés felállításával és a migránshullám elterelésével a terroristák mozgása is a horvát-szlovén útvonalra terelődött át.

Majoros Csaba ismertette: 2015. július 16-án Magyarországra érkezett Bilal C. a görög-macedón-szerb útvonalon keresztül. A 20 éves algériai férfit az Iszlám Állam azzal bízta meg, hogy a migránsok által abban az időszakban használt balkáni útvonalat térképezze fel. A feladatot közvetlenül a párizsi terrorcselekmények fő szervezőjétől, Abdelhamid Abaoudtól kapta. Neki kellett megvizsgálnia hogyan lehet átjutni az egyes határokon, milyen rendőri ellenőrzésekkel lehet számolni. Bilal C. folyamatosan kapcsolatban állt Abdelhamid Abaouddal internetes felületeken keresztül, de Budapestre érve egy magyar mobiltelefont is szerzett. A férfi néhány órát tartózkodott Budapesten, majd vonattal Ausztriába indult, de Győrnél tiltott határátlépés kísérlete miatt elfogták, őrizetbe vették és a tatabányai őrzött menekültszállóra szállították. Bilal C. magát szír állampolgárnak vallotta, úti okmányokkal nem rendelkezett, menekültkérelmet nem nyújtott be.

A férfi augusztus 4-ig volt őrizetben, majd a balassagyarmati menekültszállót jelölték ki neki tartózkodási helyként, de nem utazott oda, hanem Ausztriába, Bécsbe, majd onnan Németországba távozott, ahol apróbb bűncselekményekből tartotta el magát.

A német hatóságok végül 2016 tavaszán a TEK által átadott információk alapján állapították meg, hogy a kisebb bűncselekményekből élő férfi kapcsolatban állt a mindenki által keresett Abdelhamid Abaouddal. Bilal C.-t 2016 áprilisában a németországi Aachenben fogták el, jelenleg előzetes letartóztatásban van, ellene terrorcselekmény és terrorszervezet tagja bűncselekmények miatt folyik eljárás Németországban.

Majoros Csaba elmondta azt is: 2015. augusztus 1-jén Abdelhamid Abaoud és Ayoub El Khazzani is Magyarországra érkeztek, ugyancsak a migránsok útvonalát használva. A határt Szerbia felől Röszke térségében lépték el. A két férfi pár napot egy IX. kerületi szállodában tartózkodott, eközben az Iszlám Állam több tagjával tartották a kapcsolatot; 2015. augusztus 5-én utaztak tovább, találkoztak Bilal C.-vel és együtt folytatták az útjukat Németországba.

Ayoub El Khazzani volt az, aki 16 nappal később az Amszterdamból Párizsba tartó Thalys gyorsvonaton kísérelt meg terrorcselekményt. A férfi bár a mosdóban összeszerelte gépkarabélyát, a vonaton utazó szabadnapos amerikai katonák megakadályozták, hogy sikerrel járjon.

Majoros Csaba beszélt Salah Abdeslamról is, aki a párizsi terrorakció során a Stade de France-hoz szállított három öngyilkos merénylőt, ő lett volna a negyedik, de az utolsó pillanatban a robbanóövét a szemetesbe dobva nem vett részt a terrorcselekményben. A férfi többször is járt Magyarországon, először 2015. augusztus 30-án érkezett Kiskőrösre, ahonnan a marokkói származású Bilal Hadfit és Chakib Akrouhot vitte magával. Bilal Hadfit a Stade de France-nál követett el öngyilkos merényletet, Chakib Akrouh pedig a párizsi kávézóknál tartott lövöldözésekben vett részt, majd 2015. november 18-án egy rendőri rajtaütés során felrobbantotta magát. A két férfi ugyancsak a migránsok útvonalán, Kelebia térségéből érkezett Magyarországra pár nappal Salah Abdeslam előtt. Salah Abdeslam egy bérelt autóval érkezett Kiskőrösre, majd miután felvette az akkor már napok óta rá várakozó két férfit, Belgiumba indultak.

Majoros Csaba elmondta: ők is rendelkeztek magyar mobiltelefonnal, amelyet Kiskőrösön vettek. Egyikőjük telefonját megtalálták, az abban tárolt adatokat helyreállították, és így nyert bizonyosságot, hogy a terroristák mozgását a szervezet szíriai központjából irányították.

Salah Abdeslam ezt követően 2015 szeptemberében érkezett Magyarországra, a Keleti pályaudvarhoz. Két férfit vitt magával, akik ugyancsak a migránsokkal érkeztek. Ausztriában igazoltatták őket, ekkor hamis szír útlevéllel igazolták magukat. Később kiderült, az egyik férfi az az algériai Mohamed Belkaid, aki a rendőrökkel folytatott tűzpárbajban vesztette életét Brüsszelben. A másik férfi az a Najim Laachraoui, aki később a brüsszeli Zavantem repülőtéren követett el öngyilkos merényletet. A két férfinél ugyancsak volt magyar telefon, ezen keresztül tartották a kapcsolatot Salah Abdeslammal, aki minden egyes fuvarjánál új telefonszámot használt.

Salah Abdeslam harmadik fuvarja 2015. szeptember 17-én volt, akkor vitte magával a három bataclani merénylőt, Sami Amimourt, Omar Mostefait és Mohamed Aggadot. A három férfi szintén a migránsokkal érkezett a Keleti pályaudvarhoz szeptember elején, vélhetően találkoztak is Salah Abdeslammal, de ő valószínűleg akkor nem tudta helyhiány miatt elvinni őket, ezért a három férfi pár napot egy XIV. kerületi szállodában töltött. Itt találták meg a hamis szír útleveleik másolatát is, amelyeket a hotelben készítettek el. Salah Abdeslam belgiumi bűntársa 2015. szeptember 16-án 1000 eurónyi pénzt utalt át egy ismert pénzátutalási rendszeren, a pénzt Omar Mostefai vette fel hamis okmány felhasználásával Budapesten. Salah Abdeslam indulás előtt a Rákóczi úton tartózkodott pár órát, itt találták meg a belga tartózkodási engedélyének másolatát.

Majoros Csaba arról is beszélt, hogy a párizsi Stade de France-nál felrobbantotta magát két férfi, akik a Mohammad Almahmoud és az Ahmad Almohammad nevekre kiállított hamis útleveleket használták. Ez a két férfi Horvátország felől érkezett Magyarországra, és a magyar hatóságok szállították őket Ausztriába. Őket Horvátországban regisztrálták.

A röszkei határzár után Salah Abdeslam a németországi Ulmból magával vitt három embert, közülük Osama Krayemet és Soufiane Ayarit a Brüsszelben elkövetett merényletekkel összefüggésben elfogtak. A harmadik ember megpróbálta lehagyni Magyarországot Szerbia felé, de elfogták és a kiskunhalasi őrzött szállóra vitték. A férfi 2015. november 9-én szabadult őrizetéből és a bicskei nyílt menekültszállásra szállították. Neki is volt magyar mobiltelefonja, ezen keresztül vette fel a kapcsolatot egy Budapesten tevékenykedő, szír embercsempésszel, aki Ausztriába vitte őt. A szír férfit a Terrorelhárítási Központ fogta el idén nyáron, majd átadták Ausztriának. Ellene azért indult eljárás, mert egy csecsenekből és románokból álló bűnözői csoport vezetőjeként hosszú időn keresztül hozzájárult emberek csempészetéhez Ausztriába és Németországba.

Összegzésként Majoros Csaba elmondta: a merényletekben résztvevők jelentős része átutazott Magyarországon.

Bodnár Zsolt arra a kérdésre, hogy miért éppen két nappal a kvótareferendum előtt tart a TEK sajtótájékoztatót ebben az ügyben, azt mondta: a napokban a francia és belga hatóságok képviselői jártak Magyarországon a folyamatban levő jogsegélykérelmek miatt és mivel ők csütörtökön utaztak haza, így léphettek ki a nyilvánosság elé a pénteki napon.

Címlapról ajánljuk

Azonnal lépett a NATO, de nehéz bizonyítani a szándékos tengeri kábelrongálást

Továbbra is találgatások folynak arról, hogy egy kínai hajó szándékosan szakított el internetes kábeleket a Balti-tenger mélyén. Közben a régió NATO-tagállamait komoly feladat elé állítja a tenger biztosítása.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.05. csütörtök, 18:00
Nemcsák Károly
a József Attila Színház igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×