Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Iraki férfi inzultált egy nőt Budapsten

Garázdasággal gyanúsít a rendőrség egy 29 éves iraki férfit, aki még augusztus 28-án inzultált és bántalmazott egy nőt egy józsefvárosi szórakozóhelyen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.

A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint a Magyarországon 2008-ban menekültként elismert iraki férfi 2016. augusztus 28-án a VIII. kerületi szórakozóhelyen megfogta egy nő karját, amit a nő inzultálásnak vett, nemtetszését fejezte ki és egyben felszólította a férfit, hogy fejezze be magatartását. A férfi az elutasítástól dühös lett és többszöri szóváltást követően a sértettet az egyik asztalról felvett üveggel arcon dobta, majd a nőt székével együtt fellökte. A nő könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a nyomozás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. O. iraki állampolgárt, akit hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, tömegek mozdulnak meg heteken belül

Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, tömegek mozdulnak meg heteken belül

Idén márciusban már harmadik alkalommal kap extra felmondási és szerződéskötési lehetőséget 3,3 millió hazai lakásbiztosítás gazdája, függetlenül eddigi biztosítása fordulónapjától - a kampány ma indul. A biztosítottak számát az eddigi tapasztalatok alapján nem igazán, a hazai ingatlanállomány biztosítottságát azonban jelentősen emelheti az egy hónapos akció, amely egyre kevésbé a biztosítók közötti díjversenyről, sokkal inkább a fedezetekről és a szolgáltatási minőségről szólhat. A témával a piaci szakértők segítségével kiemelten foglalkozunk a Portfolio közelgő Biztosítás 2026 konferenciáján is, érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×