Infostart.hu
eur:
366.62
usd:
322.39
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: police.hu

Az egész egy félreértésből indult - megszólalt az M3-ason elgázolt lány barátja

Egy félreértett telefonos üzenet miatt ugrott ki kedd éjjel az M3-as autópályán26 éves lány a szerelme kocsijából.

A balesetről először a rendőrség közleménye alapján csak annyit lehetett tudni, hogy az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán, a 11-es kilométerszelvénynél szerda hajnalban egy holttestet találtak. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a nőt az autópályán elütötték, és a gázoló segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A baleset közben letört az autó visszapillantó tükre, ez alapján azonosították a rendőrök a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint a lakcímén elfogták. Az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját. A férfit később elengedték, szabadlábon védekezhet.

Kicsivel ezután az is kiderült, hogy a lány a Tankcsapda együttes koncertjéről hazafelé tartva veszett össze a barátjával, ekkor szállt ki a kocsiból. A vita annyira komoly volt, hogy a sofőr megállt a kocsival, hogy nyugodtabb körülmények között tisztázzák a helyzetet. Barátnője azonban az indítókulcsot hirtelen kikapta a helyéről, majd kiugrott a kocsiból és rányomott a zárógombra, így párjának esélye sem volt, hogy utána szaladjon.

Több napos vívódás után a lány barátja a Blikknek elmondta, mi történt aznap este és miért vesztek össze. A lány a baleset előtt az édesanyjával és két testvérével volt a Tankcsapda-koncerten. A buli végén érte ment a fiú.

"Vidáman ült be az autóba, feldobott volt az átélt élményektől. A telefonját elhagyta szórakozás közben, ezért az enyémet kérte el, hogy az együttes gitárosának megköszönje a jegyeket. Ám észrevett valami félreérthető üzenetet, amit valaki írt nekem. Ezen nagyon felhúzta magát, így elkezdtünk veszekedni, miközben mentünk hazafelé az M3-ason. Szerettem volna, ha mindketten lenyugszunk, ezért megálltam, hogy elmondhassam neki: én csak őt szeretem, nincs más az életemben, félreérti a sorokat. Ő azonban, ahogy megálltunk, kikapta a kocsikulcsot, kiugrott az autóból, amit egyetlen gombnyomással rám zárt. Tudni kell, hogy ezt a fajta Audit belülről nem lehet kinyitni. Ordítottam, hogy engedjen ki, de elszaladt. Gondoltam, elsétál a közeli benzinkúthoz, közben elszív egy cigarettát, aztán lehiggadva visszajön" - mesélte a 35 éves férfi. Ő órákig ült a kocsiban, mire egy rendőr kiszabadította. Csak ekkor tudta meg, hogy a barátnője nem a biztonságot jelentő közeli benzinkút felé vette az irányt, hanem a száguldó autók közé szaladt.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×