Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
309.59
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Kipattant az autójából és felpofozta a 83 éves asszonyt

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség könnyű testi sértés súlyosabban minősülő bűntette miatt vádat emelt egy 38 éves kecskeméti nővel szemben, aki két hónappal ezelőtt Kecskemét egyik útkereszteződésében autójából kiszállt és felpofozta a kerékpárját toló 83 éves asszonyt - számolt be a Bács-Kiskun megyei Főügyészség.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a 38 éves kecskeméti nő február 3-án délelőtt az egyik kecskeméti nagyáruház parkolójából autójával ki akart kanyarodni a Március 15. utcára, azonban elsőbbségadási kötelezettsége miatt meg kellett állnia.

A jármű útvonalát keresztező gyalogos- és kerékpárúton haladt kerékpárjával a 83 éves sértett.

Az álló autó láttán a sértett a kerékpárról leszállt, majd a kialakult forgalmi helyzet miatt a két nő szóváltásba keveredett egymással.

Ennek során

a vádlott a járművéből kiszállt, az idős asszonyhoz lépett és nagy erővel arcon ütötte.

Az ütés hatására a 83 éves nő a földre esett, eközben a kerékpárja is eldőlt.

Miután az idős asszony a földről felkelt, a vádlott ismét odalépett hozzá és ismét pofon vágta.

A történteket látva a járókelők az idős nő segítségére siettek, rendőri intézkedést kértek és mentőt hívtak.

A bántalmazás következtében az idős sértett 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A sofőr cselekménye ennek ellenére súlyosabb megítélés alá esik, mert a sértett védekezési képessége élemedett korára tekintettel korlátozott volt.

Az ügyészség az autó sofőrjét bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolja, amely

3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×