Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Mobiljáért késelte meg a fiút a hajnali vonatos támadó

Korábbi, emberölés kísérlete miatt kiszabott büntetéséből való szabadulása után alig több mint egy hónappal újra erőszakos bűncselekményt követett el az a 37 éves férfi, aki az egri vasútállomáson késsel - életveszélyes sérüléseket okozva - akarta megszerezni egy fiatalkorú mobiltelefonját - tudatta a Heves Megyei Főügyészség.

A főügyészség beszámolója szerint az egyaránt ittas vádlott és sértett 2016. június 19-én hajnalban találkozott össze az egri vasútállomáson, a Füzesabonyba induló vonat egyik kocsijában, ahol a sértett már egy négyes boxban ült, amikor vele szemben, hajnali 3 óra körül helyet foglalt a vádlott.

A férfi beszélgetést kezdeményezett, melynek során megkérdezte a mobiltelefonján zenét hallgató fiatalt, hogy eladná-e azt neki, mert azzal lepné meg a lányát a születésnapján.

Miután a sértett közölte, hogy a készülék nem eladó, a vádlott - egy köteg pénzt a kezébe véve – választás elé állította őt, mondván, hogy vagy hagyja kifizetni a telefont, vagy azt el fogja tőle venni. Mivel a fiú továbbra sem mutatott készséget az adásvétel iránt, a férfi - immár az ülések között állva - ököllel gyomorszájon vágta, majd magához vette a sértett által az ütés következtében földre ejtett telefont. A bántalmazott fiatalkorú megpróbált védekezni, visszaütött, de ezzel csak tovább ingerelte támadóját, aki a farzsebéből elővett egy rugóskést, és azzal összeszurkálta a fiút a peronon. A szúrások közül kettő - ami a sértett mellkasát érte - életveszélyes volt, mivel megnyitotta a mellüreget. A történtek után a vádlott leugrott a vonatról, és a telefont is hátrahagyva elmenekült. A fiatalembert kórházba kellett szállítani, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A Heves Megyei Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletével vádolja. A vele, mint erőszakos többszörös visszaesővel szemben kiszabható halmazati büntetés maximuma 25 év.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

A Portfolio Checklist pénteki adásában többek között azzal foglalkoztunk, hogy hogyan élték meg a kis benzinkutak az üzemanyagok védett árát, miért áll lassan helyre a piac és milyen tényezők határozzák meg, hogy mennyiért tankolhatunk a nyáron. Vendégünk Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja volt. A műsor első részében arról volt szó, hogy mintha megrendülni látszana a piacok bizalma a memóriacsip-gyártókban, ami több kulcsrészvény árazásában is testet öltött. A több százmilliárd dolláros kérdés az, hogy immár az egész AI-infrastruktúra sztori áll ingatag lábakon, vagy csak egy apró korrekciónak vagyunk tanúi. A témát Kaszab Balázzsal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×