Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Már a KDNP-ből is kilépett a körmendi ex-alpolgármester - nyomozás indult a tiltott szerelmi ügyben

Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség abban az ügyben, amelyben Szabó Ferenc, Körmend lemondott kereszténydemokrata alpolgármestere ellen tettek feljelentést, mert állítólag egykori tanítványával, egy most 16 éves diáklánnyal folytatott évek óta tartó viszonyt.

Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője múlt kedden azt közölte az MTI-vel, hogy állampolgári bejelentés történt az ügyben, amelynek nyomán feljelentéskiegészítést rendeltek el.

A szóvivő az MTI érkelődésére hétfőn már azt mondta: megindult a rendőrségi nyomozás, amelyet kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen rendeltek el. Ezzel a korábban elrendelt feljelentéskiegészítés okafogyottá vált, de gyanúsítás még nem történt az ügyben.

Szabó Ferenc egy hete még azzal indokolta lemondását az MTI-nek, hogy magánéletében történtek változások, illetve egyéb munkái szaporodtak meg annyira, hogy a továbbiakban nem tudja ellátni alpolgármesteri feladatait, de jelezte, hogy egyéni körzetében továbbra is önkormányzati képviselő kíván maradni.

A politikus akkor nem adott egyértelmű választ, hogy a jövőben is a Fidesz-KDNP színeiben kíván-e tevékenykedni a közéletben, annyit azonban megerősített, hogy január 27-én lemondott a pártjában viselt tisztségeiről. Az MTI-nek KDNP-s forrásból hétfőn megerősítették, hogy Szabó Ferenc azóta már kilépett a pártból is.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×