eur:
401.82
usd:
372.45
bux:
92720.24
2025. március 28. péntek Gedeon, Johanna

Az angol szurkolókat nem zavarják a meleg futballisták

Az angol szurkolók többségének nem okozna gondot elfogadni, hogy klubjukban meleg futballisták is játszanak.

A BBC rádió internetes felmérése szerint a mintegy négyezer megkérdezett hallgató 82 százaléka úgy nyilatkozott, hogy semmi kifogása nem lenne, ha homoszexuális játékos szerepelne a csapatban. Nyolc százalék vélekedett úgy, hogy ebben az esetben már nem támogatná tovább kedvenceit.

Greg Clarke, az angol szövetség (FA) elnöke egy hete azt mondta, hogy a maga részéről csak óvatosan bátorítaná a labdarúgókat melegségük felvállalására, mivel a drukkerek esetleg sértőnek találhatnák a vallomást. Az FA-főnök hozzátette, szégyelli, hogy a játékosoknak félniük kell a kitárulkozástól, és kemény fellépést ígért a homofób szurkolói megnyilvánulások ellen.

Címlapról ajánljuk

Úgy fest, fellélegezhet Szlovákia, de ez nem mindenkinek vigasz

Nincs újabb száj- és körömfájásos fertőzésgóc Szlovákiában, ezért nem kellett életbe léptetni további óvintézkedéseket. „A négy fertőzött szarvasmarhatelep közül az egyik, a bakai gazdaság állományának leölése befejeződött, most a lúcsi telep következik” – jelentette ki a központi válságstáb ülése után a szlovák belügyminiszter. A magyarok lakta csallóközi faluban csütörtökön több százan gyűltek össze, hogy egészséges állataik megmentéséért tüntessenek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.28. péntek, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok határozottan kiáll majd az orosz követelésekkel szemben, amelyek a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként a szankciók feloldását követelik. Moszkva szerint a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását lehetővé tevő tengeri fegyverszünet csak akkor léphet életbe, ha a Nyugat feloldja az orosz élelmiszer- és műtrágya-kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat - számolt be a BBC. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×