Infostart.hu
eur:
394.24
usd:
343.73
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Bianchi családja pert indít a Formula-1 vezetői ellen

Pert indít a Forma-1 vezetői ellen Jules Bianchi családja; a francia pilóta tavaly július 17-én vesztette életét, miután kilenc hónappal korábban balesetet szenvedett a Japán Nagydíjon.

"Jules halála elkerülhető lett volna" - hangsúlyozta Julian Chamberlayne, a család ügyvédje, hozzátéve, bíróság elé idézte a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), az F1-jogtulajdonos Bernie Ecclestone-t és a volt Marussia istállót.

A 25 éves versenyző 2014. október 5-én, Szuzukában nekicsapódott autójával az egy körrel korábban kicsúszott Adrian Sutil versenygépét mentő daruskocsinak. Egy hónapon át a jokkaicsi kórház intenzív osztályán ápolták, majd miután képessé vált az önálló légzésre, a nizzai egyetemi kórházba szállították. Ott megműtötték, majd kómába esett. A vizsgálatok szerint úgynevezett diffúz axonális sérülése volt, amely az agy nagyobb részét érintette, az ilyen sérültek 90 százaléka soha nem nyeri vissza az eszméletét.

"Igazságot akarunk Jules-nek, és ki akarjuk deríteni, hogy milyen döntések vezettek a tragédiához" - közölte Philippe Bianchi, a 34 futamon szerepelt pilóta édesapja. "Rengeteg a megválaszolatlan kérdés, és úgy érezzük, hogy elkerülhető lett volna a halála, ha a balesetet nem előzte volna meg egy sor hiba."

A FIA vizsgálóbizottsága arra a következtetésre jutott, hogy Bianchi a sárga zászlós figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva túl gyorsan hajtott. A család azonban nem fogadja el a testület véleményét. A szuzukai viadalon a viharos időjárás miatt a biztonsági autó mögül rajtolt el a mezőny, és egy időre meg is szakították a versenyt a túl vizes pálya és a rossz látási viszonyok miatt.

Bianchi az első versenyző a legendás Ayrton Senna 1994-es halála óta, aki egy Forma-1-es futamon történt baleset következtében vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×