Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Kinyitott három budapesti strand

Kinyitott a Palatinus Strandfürdő, a Dagály külső része, valamint a Gellért hullámfürdő is szombaton, május végén nyit a Paskál és a Római fürdő, júniusban pedig a Pünkösdfürdői Strand is kinyit - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Szőke László kifejtette: számos fürdő felújítása zajlik, amelyek eredményeként a Palatinus és a Paskál egész évben nyitva tartó fürdővé válik, és megvalósul a Széchenyi fürdő gépészeti felújítása is az üzembiztonság növelése érdekében. A három beruházás összesen ötmilliárd forintba kerül - tette hozzá.

A Csillaghegyi strand felújítása idén ősszel indul, a csaknem egy éves beruházással a létesítmény szintén zárttá válik, 12 hónapos nyitva tartást lehetővé téve. A vezérigazgató elmondta: egyébként is általános trend, hogy amennyire lehet függetlenítsék a fürdőket az időjárástól, ahol lehetőség van rá, ott belső egységet alakítanak ki.

Ismertette továbbá, hogy 2010-ben 2,9 millió vendéget fogadtak a társaság által üzemeltetett fürdők és strandok, tavaly már 3,9 milliót. A vendégszám növekedését Szőke László részben azzal indokolta, hogy beszüntették a felesleges kifizetéseket és a megmaradó pénzt a vendégek kényelmét növelő fejlesztésekre, karbantartásokra költötték.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×