Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Lezuhant egy helikopter Norvégiában, 11 holttestet már megtaláltak

Több utassal a fedélzetén lezuhant egy helikopter pénteken a Norvégia nyugati részén található Bergen közelében, a mentőalakulatok legalább 11 holttestet már megtaláltak.

A helikopter a bergeni Flesland repülőtérre tartott az északi-tengeri olajmezőkről kéttagú személyzettel és 11 utassal - mondta el Anders Bang Andersen, a solai mentőalakulatok szóvivője.

A mentést koordináló központ a dán NRK televízióval közölte, hogy 11 holttestet sikerült megtalálniuk; egy olasz és egy brit állampolgár is volt a fedélzeten, a többiek norvégok voltak.

Morten Kronen rendőrségi szóvivő szerint a helikopter darabjaira szakadt.

A helikopterszerencsétlenség pontos körülményei eddig tisztázatlanok, de a közeli szigeten és a tengerben is megtalálták a jármű roncsait.

Egy szemtanú a Bergensavisen című helyi lapnak azt mondta: a helikopter Turoy szigetének közelében csapódott a tengerbe, majd felrobbant. Egyes darabjai ezután a levegőbe repültek, a rotor pedig levált.

Egy másik szemtanú a norvég rádiónak azt mondta, hallotta, hogy az Északi-tenger felől helikopter érkezik, majd furcsa zaj következett. Mikor felnézett, látta, hogy a rotor elszállt balra, a helikopter pedig a másik irányba tért ki. Ezután nekicsapódott egy dombnak, és felrobbant.

A Gullfaks B platformról felszállt, EC 225 Super Puma típusú helikopter fedélzetén egyes médiainformációk szerint akár 17-en is tartózkodhattak. Az események után a platformot üzemeltető, norvég alapítású Statoil nemzetközi gáz- és olajvállalat minden általa használt ilyen típusú helikoptert leállíttatott. Az EC225 Super Pumát az Airbus Helicopters gyártotta.

Erna Solberg norvég miniszterelnök a szerencsétlenség hallatán az egyik közösségi oldalon rémisztőnek nevete a helikopter lezuhanásáról szóló híreket, hozzátéve, hogy folyamatosan tájékoztatják a mentési műveletekről.

A hordalandi rendőrség közölte: a történtek miatt korlátozták a légi közlekedési Sotrától nyugatra. A korlátozások a szerencsétlenség helyszínének három tengeri mérföldes körzetére vonatkoznak a 3000 láb magasságnál alacsonyabban repülő gépekre.

A szerencsétlenség helyszínének közelében mentőhelikopterek, a haditengerészet egységei, búvárok és tűzoltók dolgoznak.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×