Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Hat baleset történt a síkos utakon

Hat baleset történt a síkos, jeges utakon hétfő reggel Bács-Kiskun megyében, ezek következtében több embert kellett kórházba szállítani; egy nő a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Kiskunmajsa és Soltvadkert között, az 5405-es úton fának ütközött egy személygépkocsi, amelyben négyen utaztak, közülük ketten súlyosan megsérültek - mondta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Nyíkos Tamás főhadnagy közlése szerint Kecel és Kiskunhalas között egy személyautó a kanyarban megcsúszott és az út melletti szántásban kötött ki. A jármű mögötti autó megállt, s abba belerohant egy szemből érkező személygépkocsi. A balesetet okozó autóban ketten ültek, közülük az utast a tűzoltók vágták ki a roncsból. A helyszínelés teljes útzár mellett tart az 5309-es út érintett szakaszán.

Baján egy 71 éves nő lába eltört, amikor az asszony elesett a kerékpárjával a csúszós úton.

Vaskúton frontálisan ütközött két személygépkocsi; az egyik gépkocsivezetőt súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Jakabszállás és Kiskunfélegyháza között, az 5302-es úton egy személygépkocsi egy fának csúszott, ennek következtében a hátsó ülésen utazó 2 éves kisfiú fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.

Kiskunhalas és Kiskunmajsa között az 5402-es úton egy tehergépkocsi a jeges úton megcsúszott, majd felborult. A rendőrség tájékoztatása szerint a gépkocsivezető csak könnyebben sérült meg.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×