Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
313.27
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Kiirtotta családját: iskolás fiai és felesége után magával is végzett

Búcsúlevelében kudarcnak nevezte életét az a Svájcban élő, román férfi, aki teljes családját magával vitte a halálba. Az eddigi vizsgálatok nem találtak okokat, a férfi cégének jól ment.

"Ötvenkét évesen egy kudarc az életem. Remélem, legalább ez az utolsó tettem sikerülni fog. Nem akarom elhagyni a családomat. Magammal viszem őket is, ha sikerül" - ezt a - román nyelven írt - üzenetet hagyta hátra a férfi, aki lelőtte 46 éves feleségét, valamint két, 16 és 19 éves fiát - írja a Krónika. A férfi harminc évvel korábban telepedett ki Romániából Svájcba, ahol géplakatosként vállalkozást indított, amelynek igazgatásában felesége is segédkezett. Kisebbik fia középiskolás volt, a nagyobbik orvosi egyetemre járt.

A 24 heures című svájci lap szerint a rendőrség azt követően szállt ki a helyszínre és hatolt be a lakásba, hogy a család barátai jelezték: napok óta nem látták a család tagjait. A férfi barátai szerint az sem zárható ki, hogy egészségi problémákkal küzdött. A svájci sajtó arról számolt be, hogy a cégjegyzék adatai szerint a férfi cégének anyagi helyzete jó volt. A rendőrségi vizsgálat egyelőre semmilyen, a tragédia okára utaló konkrét nyomot nem fedezett fel.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×