Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
313.09
bux:
150528.06
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Amstetteni rém: 1984-ben beszívott valami tisztítószert, bezártam

Josef Fritzl, aki 24 éven keresztül tartotta fogva saját házában kialakított pincében lányát, azt állította, hogy a szomszédai soha nem kérdezősködtek, miért viselkedik olyan furcsán. Az amstetteni rém azt is elárulta, miért döntött úgy, hogy elzárja 18 éves lányát a külvilágtól.

Két hét múlva kezdődik Josef Fritzl pere, aki 24 évre egy, a házuk alagsorában kialakított cellába zárta lányát. Elisabeth-et a több mint két évtized során számtalanszor megerőszakolta, és hét gyereket nemzett neki. Az egyik csecsemő születése után pár nappal meghalt.

Az egyik osztrák magazin nyilvánosságra hozott részleteket Fritzl pszichológiai aktájából. Ebből kiderül, hogy az Amstettenben élő férfi a lebukás veszélye nélkül vihette véghez borzasztó tettét, mivel szomszédjait nem érdekelte, mit csinál.

"Néha nappal vittem élelmet a cellába, de akkor sem vont senki kérdőre, amikor cserepeket vagy különböző bútorokat cipeltem le. De akkor sem érdeklődtek, amikor zajok hallatszottak a picéből" - mondta Fritzl, akinek pszichológiai profilját négy doktor állította össze a március 16-án kezdődő tárgyalásra. A szakértők szerint a férfi teljes mértékben ura volt tetteinek.

A 73 éves Fritzl arra is magyarázatot adott, hogy miért zárta be lányát. "1984 nyarán fásultan fekve találtam az ágyán. Beszívott valami tisztítószert. Akkor döntöttem úgy, hogy bezárom" - mondta Fritzl, aki előtte még próbált beszélni lányával, de ő nem volt hajlandó változtatni viselkedésén. "Borzasztó düh lett úrrá rajtam, és ez a düh vezetett oda, hogy bezártam" - tette hozzá.

A következő 24 évben számtalanszor megerőszakolta lányát, volt úgy, hogy naponta háromszor is. A vérfertőző kapcsolatból hét gyerek született, az egyik csecsemő meghalt, hármat pedig Fritzl magához vett, és feleségével együtt nevelte őket. A másik három gyerek Elisabeth-tel együtt élt az ablaktalan cellában.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×