Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
315.01
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kisebb eséllyel lesz szülő, akinek bátyja van

Kisebb az eséllyel és általában később válik szülővé, akinek bátyja van - állapították meg brit kutatók, akik szerint a jelenségnek biológiai és kulturális okai is vannak.

Egy idősebb testvér komoly hatással lehet a kisebb gyerek- és felnőttkorára egyaránt. Brit kutatók megállapították, hogy egy báty öccse vagy húga termékenységére is befolyással lehet.

A Sheffield Egyetem munkatársai finn családok három generációját vizsgálva azt találták, hogy az olyan férfiak és nők, akik bátyjuk volt, ritkábban és később alapítottak családot, és több idő telt el, míg az első után újabb gyereket vállaltak.

A kutatás során kiderült, hogy azoknak az embereknek, akiknek nővérük volt, az egykékhez képest 67 százalék esélyük volt gyermeket nemzeni vagy szülni. Azoknál, akiknek bátyjuk volt, ez az arány 62 százalékra csökkent.

A szakértők szerint a jelenség legfontosabb oka, hogy egy fiú kihordása rendkívül nagy megterhelés az édesanya számára - akkora, hogy azt következő gyermekének egészsége sínyli meg. A kutatók azt is megállapították, hogy mind az öccsök, mind a húgok felnőttkorát befolyásolja egy báty.

A dolognak tehát biológiai okai vannak, nem lehet csupán kulturális szempontból megmagyarázni, például azzal, hogy általában az idősebb fiút részesítik előnyben, például, ha a családi üzlet irányításának átvételéről van szó.

Egy korábbi vizsgálatból az derült ki, hogy azok az öccsök és húgok, akiknek bátyjuk van, alacsonyabb felnőttek lesznek, mint azok, akiknek nővérük.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×