Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
315.09
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Nyolc hétig élt felakasztott felesége holttestével

Egy brit férfi azzal hívta fel a rendőrséget, hogy több hétig lógva hagyta öngyilkos feleségét, és a holttesttel együtt lakott.

A férfi azt állította a rendőrségnek, hogy felesége holttestével nyolc hétig élt együtt házukban, amikor hétfőn végre kihívta a rendőrséget. A hatóság a telefonhívás után nem sokkal az angliai Lymingtonban található házhoz sietett, amelyben megtalálta a felakasztott asszony már bomlásnak indult holttestét.

Az ötvenes éveiben járó férfit letartóztatták és kihallgatták. A nyomozóknak állítólag azt mondta, hogy feleségével egy közös "öngyilkossági szerződést" kötött szeptemberben, ám ő később kihátrált belőle, amikor a nő már felakasztotta magát. Elmondta azt is, hogy a következő nyolc hétben folyamatosan hezitált, hogy felhívja-e a rendőrséget.

A nyomozók most azt remélik, hogy a boncolás megállapítja, pontosan mennyi ideig lógott felakasztva a nő, és mennyi ideig kerülgette a holttestet a férfi, akit eddig nem vádoltak meg gyilkossággal.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×