Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Emberöléssel is megvádolhatják az amstetteni rémet

Újabb vád lehetőségét veti fel az "amstetteni rémként" emlegetett Josef Fritzl ellen az a szakértői vélemény, amely szerint megmenthető lett volna a férfi egyik, saját lányától született gyermeke, ha időben megfelelő orvosi kezelésben részesül.

A News című hetilap csütörtöki számában megjelenő, de már szerdán előzetesen ismertetett tudósítás szerint a szakvéleményt egy osztrák neonatológus - újszülöttekkel foglalkozó orvos - készítette. Ennek alapján mulasztásból elkövetett emberöléssel is vádolhatják a jelenlegi állás szerint személyes szabadság megsértésével, kényszer alkalmazásával, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsított, hetvenhárom éves amstetteni mérnököt.

Fritzlnek, aki a háza pincéjében huszonnégy éven át fogságra és vérfertőző viszonyra kényszerítette lányát, a ma negyvenkét éves Elisabethtől hét gyermeke született. Az egyik csecsemő - egy ikerpár tagja - három napos korában azonban megbetegedett és meghalt, holttestét a férfi állítólag egy kályhában elégette.

A News úgy tudja, hogy a szakorvos azokra a tünetekre alapozta a véleményét, amelyeket Elisabeth elbeszéléséből ismerhetett meg. Eszerint az újszülött már betegen jött világra, komoly légzési problémái voltak, amelyek óráról órára súlyosbodtak.

A neonatalógus úgy ítélte meg, hogy a tünetekből még egy laikusnak is fel kellett volna ismernie, hogy a csecsemő nagyon beteg, életveszélyes állapotban van. Az életét azonban meg lehetett volna menteni, ha időben megfelelő orvosi kezelést kap - hangzik a szakértői vélemény.

Elmaradt az iskolakezdés

A segítségnyújtást azonban Fritzl elmulasztotta. Ha az emberölés is bekerül a vádpontok közé, akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújtható.

Sajtóértesülések szerint bár nagyon szerette volna, mégsem tudta a többi ausztriai nebulóval egy időben megkezdeni hétfőn az iskolát az a három Fritzl-gyerek - a 15 éves Lisa, a 14 éves Monika és a 12 éves Alexander -, aki korábban normális életet élt a nagyszülők mellett, egyebek között iskolába is járt. A halasztást biztonsági okokkal magyarázták, állítólag akkora volt az "érdeklődés" a megjelenésük iránt.

A bűnügy kipattanása óta a hatóságok teljesen elszigetelték a családot a külvilágtól - leginkább a tolakodó sajtótól -, és saját érdekükben az Amstetten-Mauer-i idegszanatóriumban őrzik valamennyiüket.

A három gyerek így csak később folytathatja a tanulást - bizonyosan más néven és más iskolában.

Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés, de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×