Infostart.hu
eur:
359.71
usd:
309.94
bux:
130641.7
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Hét kislányt erőszakolt meg egy férfi

Hét gyermek- és fiatalkorú lányt, köztük saját gyermekét is szexuálisan zaklatta, illetve megerőszakolta az elmúlt években egy ecsédi férfi - közölte a rendőrség.

A gyanúsított ellen tizenegy rendbeli nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás - mondta el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Soltész Bálint hozzátette: a történtekről a rendőrség a 36 éves férfi 14 éves lányától szerzett tudomást, aki elmondta, hogy apja 5-6 éve szexuálisan zaklatja.

A tinédzser április 9-én eltűnt otthonról, és a rendőrség hatósági eljárást indított felkutatására. A lányt másnap meg is találták; rendőrségi meghallgatása során azzal indokolta szökését, hogy édesapja évek óta rendszeresen zaklatja, emellett megnevezett más lányokat is, akikkel tudomása szerint apja szintén szexuális kapcsolatot létesített.

A nyomozás során további hat gyermekkorú, illetve fiatalkorú sértettet hallgattak meg, mindannyian szexuális zaklatásról, fajtalanságról, erőszakról számoltak be.

A pszichológus szakértő előzetes szakvéleménye alapján a sértettek életszerűen adják elő a történteket, így azok nagy valószínűséggel valóban megtörténtek.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, kezdeményezték előzetes letartóztatását; a férfi tagadja a bűncselekmények elkövetését.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Szigorít Bulgária, erősebb garanciákat várnak el a nyugdíjbiztosítóktól

Szigorít Bulgária, erősebb garanciákat várnak el a nyugdíjbiztosítóktól

A bolgár pénzügyi felügyelet (FSC) első olvasatban jóváhagyta azokat a rendelettervezeteket, amelyek magasabb tartalékképzési követelményeket írnak elő a nyugdíjbiztosítóknak. A javaslatok emellett szigorúbb szabályokat vezetnek be a biztosítottak pénzeszközeinek védelmére. A változások a társadalombiztosítási törvénykönyv módosításaihoz, valamint a kiegészítő nyugdíjbiztosítás többalapos (multi-fund) rendszerének bevezetéséhez kapcsolódnak - írja a Pension Policy International.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×